Kolumbia: sikerülhet a békemegállapodás a gerillákkal

Bogota, Kolumbia – Nem lép életbe tűzszünet a FARC és a kolumbiai kormány között a béketárgyalások idejére – erősítette meg a korábban már eltejedt hírt Juan Manuel Santos kolumbiai államfő. Ennek ellenére a többség bízik a béketárgyalások sikerében.

Október elején béketárgyalások kezdődnek a Kolumbia Forradalmi Fegyvers Erői (FARC) elnevezésű gerillaszervezet és a bogotai vezetés között és ezzel remény van arra, hogy 50 év után pontot tesznek egy véres belső ellentét végére a dél-amerikai országban. Az azonnali tűszünetet a gerillaszervezet javasolja majd – nyilatkozták a FARC vezetői a tárgyalások megkezdésének bejelentésekor.
,,Közöltük, hogy egy millimétert sem engedünk a nemzeti érdekekből és területekből és nem állítjuk le a hadsereg gerillaellenes tevékenységét sem – mondta Santos. Sokan éppen ezért megkérdőjelezik a tárgyalásokba vetett túlzott optimizmust, mivel számos alapvető ellentétet látnak a tárgyalófelek szándékaiban.
Nem ez az első alkalom, hogy a gerillák és a kolumbiai kormány tárgyalásokkal igyekeznek rendezni az ellentéteket: 14 évvel ezelőtt Andrés Pastrana kormánya Caguánban már leült tárgyalni, de akkor az kudarcba fulladt.
Most már a helyzet, mint akkor volt – mondják az elemzők. Most egy erős kolumbiai kormány áll szemben egy meggyengült gerillaszervezettel, a konfliktus megoldására világos elképzelésekkel érkezik a kormány, amelynek erősek a pozíciói az országban és nagy valószínűséggel a következő választásokon újra mandátumhoz jut. Az is kedvező fejlemény, hgy a béketárgyalásokra külföldön került sor – Norvégiában és Kubában – anélkül, hogy ehhez tűzszünetre lenne szükség. A külföldi helyszín kiszűri egyik oldalról a vnezeuelai Hugo Chávez hatását, másik oldalról pedig a belső nyomást is. Akkor mindkét fél más-más szándékkal érkezett a tárgyalásokra, mint jelenleg: most mindkettő szeretne megoldást találni a helyzetre és megszüntetni a háborúskodást. Caguánban egy erős, fejlődőképes gerilla állt szemben egy katonai szempontból kialakulóban lévő kormánnyal és a gerillaszervezet vezetői hittek a katonai győzelmükben. Ma egy gyengülő gerillaszervezet ül le tárgyalni, amelynek a vezetését az elmúlt hónapokban a kormányerők szétverték – ezt tükrözi Rodrigo Londoño kijelentése: ellenséges érzések nélkül, a megoldásra nyitottan ülnek a tárgyalóasztalhoz.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez