Maria Torero cicái ugyanis nem átlagos macskák, hanem leukémiás betegek, akiket ugyanúgy ápolni kell, mit az embereket. Maria hazatérve előveszi a macskaélelmet és mellé a gyógyszereket: megeteti, majd szükségleteik és állapotuk szerint gyógyítja az állatotakat, tudva, hogy betegségükre nincs gyógymód.
S ha megkérdik, miért teszi, nem is érti a kérdést: hát azért, mert az állatok betegek és persze betegen senkinek sem kellenek, rajta kívül. A 45 éves asszony esténként leül szép számú macskái közé és elmondása szerint jól érzi magát. ,,A beteg vagy öreg macska senkinek sem kell, hát én hazahozom őket és amig élnek, gyógyítom, ápolom” – mondja és nem is érti, miért olyan rendkívüli mindez. Öt éve ápolja az emberre nem veszélyes, de az állatok számára végzetes betegségben szenvedő cicusokat.
A cicákat az utcákon és a piacokon szedi össze és megvizsgálja őket, milyen betegségben szenvednek. Csak idős macskákat hoz haza, mivel azt mondja: ebbe a közegbe hozni egy állatot az felér az állat halálos ítéletével. Ugyanis a kór fertőző és ha idejön a macska, akkor elkapja. Ezért kismacskákat vagy fiatal egészséges állatokat nem hoz haza.
Havont, saját elmondása szerint 1785 dollárt költ az ápolásukra: ennek a fele adományokból, a másik fele pedig a munkájából származik. Maria ugyanis privát betegápló is – ezt pedig jól megfizetik.
A lakásában él még három gyermeke is – a legkisebb 6 éves. Jól megvannak a macskákkal, szeretik és játszanak velük. Azt azonban elismeri, hogy az erős dezodorok sem segítenek a macskaszag ellen – bár szerencsére a szomszédok nem panaszkodnak.