A helybéliek örökbe fogadják őket, az ismeretlen és már eltemetett halottakat. Akinek a sírját csak annyi áll: NN és a temetés dátuma. Ningun Nombre, vagyis nincs név, ennyit jelent az NN.
Aztán nevet is adnak nekik és gondozzák a sírjaikat, az emléküket.
Julio Marin halász Puerto Berrióban, naponta járja a Magdalena folyó középső szakaszát, és naponta talál halottakat, volt olyan időszak, amikor akár 7-8 tetem is a hálójába akadt. Megkínzott, összekötözött kezű emberek, a meggyilkoltak – a férfiak arccal lefelé úsztak, a nők arccal felfelé – mondja. Azt, hogy hány halottat látott az évek során, maga sem tudja, de sokat, nagyon sokat. De talált kezeket és lábakat is, de az egyedül, test nélkül úszó a fejek voltak a legborzalmasabbak.
A félkatonai szervezetek évtizedeken át beledobálták a halottakat a folyóba. Amikor megjelent egy hulla, a parton már tudták, hiszen a madarak fölé repültek és kísérték. Ötvenezer ember tűnt el Kolumbiában a belső harcokban.
A Medellíntől 191 kilométerre fekvő Puerto Berrío temetőjének három jól elkülönülő része van: a legnagyobb az, amelyben 350 sír található – ez a köztemetőnek az a része, ahol a NN-eket helyezték el. Itt is sok a virág, egyes sírokat kifestettek, fotókkal és virágokkal dekorálták és persze soknak nevet is adtak.
Ők a kiválasztottak, akiket valaki ,,magához vett” és azóta hűségesen gondoz.
A településen azt mondják, a NN-ék nagyon kiszolgáltatottak, ezért védeni kell őket, imádkoznak értük, de van, aki a lottón azokkal a számokkal nyert, amelyet egy NN sírján látott: a halott felbukkanásának és a temetésének a napja. A születés és a halál időpontja ismeretlen.
Meggyilkoltak, megcsonkítottak és a folyóba dobottak. Puerto Berrio lakói pedig eltemetik őket – még akkor is, ha ezért halál jár. A félkatonai szervezetek halállal büntetik azokat, akik a folyóból kivetetteknek végső nyugalmat adnak, vagyis eltemetik őket. Ők azt akarják, hogy a hulla napokon át ott feküdjön a parton, süsse a nap és aki arra jár, az iszonyodjon.
Ott fenn a Magdalena mentén senki sem figyel oda, mi történik: a nagy központoktól távol van Puerto Berrío és ez a szerencséje! Lakói tehát évtizedek óta folytatják ezt a furcsa örökbefogadási gyakorlatot. Nevet adnak az ismeretlen halottnak, megbecsülik az életkorát és gondozzák a sírját. Sokaknak a saját NN-éjük már véglegesen a család részévé vált.
Nem tudni, hány ismeretlent temettek el az évek során – sokan vannak olyanok is, akik közös sírban találnak végső nyugalomra, de az NN-ék szerencsések. Az utóbbi években kevesebb hullát hozott a víz – mondják. Örökbefogadó lenne, igény van rá, de szerencsére kevés a halott, így meg kell osztozni rajtuk – mondják a falubeliek. Nem is számít rendes embernek, akinek nincs egy örökbe fogadott halottja.
Maria Elena Fajardito a település központjában lakik, a háza alsó szintje az üzlete. Szívesen mesél az ő saját NN-éjéről, akit minden hétfőn meglátogat a temetőben. – ,,Amikor egy napon megláttam a sírt, elképzeltem, hogy egy nő fekszik benne és a Maria de Angel nevet adtam neki – meséli. Úgy képzelem, hogy egy fehér bőrű, szőke hajú nőről van szó, inkább lányról, olyan 17-18 éves, sodár alakú, gyönyörű lány – mondja.
Aztán egy napon észrevette, hogy más is jár ehhez a sírhoz. Javier de Rosa a falu másik végén lakik és a háza tele van egy sírról készült fotókkal: annak a sírnak a fotóival, amelyhez Maria Elena is jár. A férfi Glóriának nevezte – ő is hisz benne, hogy egy csinos, fiatal nő fekszik a sírban, bár bizonyosat ő sem tud. Amikor egyszer összetalálkoztak, megállapodtak, hogy osztoznak a síron és a Gloria María de Angel nevet adták neki. Minden évben megemlékeznek a temetés napjáról – ez az egyetlen adat, amit biztosan tudnak halottjukról. ,,Veszek egy tortát, egy csokor virágot és meggyújtok egy gyertyát a temetőben – meséli Javier.
S hogy miért történik mindez? Az elmúlt években Kolumbiában a polgárháború tízezreket nyelt el – nyomtalanul. Szinte alig van család az érintett területeken, akinek valakije el ne tűnt volna valahol a félkatonai szervezetek kínzókamráiban, akit brutálisan ne gyilkoltak volna meg. S a család nem tudja, hol, mikor került ki a pokolból a holttest és mi lett vele. Emlékezni pedig fontos, ez a mindennapok kegyetlenségével szembeni egyetlen lehetséges ellenállás. Amikor valaki NN választ magának, a saját halottjára is gondol – arra, akit hiába vár haza és akinek, reméli, valaki valahol hasonló emléket állít. Van, aki egy idő után úgy hiszi, a saját halottját találta meg – isteni sugallatra. Hisz nem lehet véletlen, hogy éppen azt választotta….
