Popeye miután a bíróság által kiszabott 44 éves szabadságvesztésének felét letöltötte, a kolumbiai törvények értelmében szabadon távozhat a börtönből.
A Medellín-kartell uralmának fénykorában nyolc hónap alatt három elnökjelöltet, több rendőrtábornokot, köztisztviselőt és újságírót végeztek ki az Escobarnak dolgozó, és Popeye vezette bérgyilkosok, akik gépkocsikba rejtett pokolgépeket, sőt az Avianca egy járatát is felrobbantották, több száz ártatlan ember életét kioltva.
Vásquez Escobar jobb kezeként több ezer gyilkosságban vett részt, egy esetben például a kápó parancsára saját barátnőjét lőtte agyon hidegvérrel. Miután Escobar rájött, hogy embere volt ágyasába szerelmes, választás elé állította Popeye-t, vagy megöli a barátnőjét, vagy neki kell életével fizetnie a románcért. Popeye végül randevúra hívta hölgyet majd gondolkodás nélkül lelőtte a lányt.
Popeye szabadulásával kapcsolatban megosztott a kolumbiai közvélemény. Egyesek szerint az ország igazságszolgáltatásának arcul köpése a bérgyilkos szabadon engedése, mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy Popeye-nek szívességet tesz az állam azzal, hogy a rács mögött tartja.
Tény, hogy a kolumbiai hatóságok úgy nyilatkoztak, szabadulása után nem részesítik védelemben az egykori bérgyilkost, akinek minden bizonnyal 22 év múltán is akadnak ellenségei az országban.
Arra a kérdésre, hogy mihez kezd szabadságával az egykori bérgyilkos úgy felelt, hogy alacsony profilt mutatva él majd, de nem kívánja elhagyni Kolumbiát.