A kezdetektől az utcazenész világig
Életünkben sokféle hatás ér bennünket. Ezek némelyike lelki sebeket okoz, de vannak olyan események, vagy élmények, melyekre szívesen emlékszünk vissza, vagy amik elkísérnek minket életünk folyásában. Vannak szavak, amikről különböző sémák,asszociációk, helyzetek jutnak eszünkbe, netán olyan gyermekkori emlékek, amikre szívesen gondolunk vissza. Ilyen szó többek között az indián szó is.
De vajon honnan ered, s hogy alakult ki az a fajta idiliisztikus, „bennszülött, vadember kép”, amit utcazenészeinkre igyekszünk kivetíteni? Nos ezekre a kérdésekre is választ kap a kedves olvasó. Az európai történelemkönyvek minimális információkat tanítanak, vagy adnak Amerika őslakóinak a kultúrájáról, mindaz, amit tanulunk róluk az iskolában, azok mind az európai telepesek (spanyolok, angolok stb..) hamisításai, túlzásai, netán elrettentései. Akár Észak, akár közép, akár Dél-Amerikát vesszük szemügyre, a krónikaírók, a riporterek, csakis kizárólag olyan információkat kaptak az életben maradt őslakosoktól, amit hallani szerettek. Hogy miért? Nyilvánvalóan tisztában voltak vele, ha az igazságot mondják el, akkor meglehet, hogy az életüket, vagy akár népük, törzsük életét, kockáztathatják.
S most kapaszkodjunk meg egy pár másodpercre. Azt a jelenséget, amit a nyugati, netán az amerikai „civilizáció” modernek, haladó eszmének kiált ki, azt az indián társadalmak már ismerték. Gondoljunk bele! A középkori Európában háborúk, versengések folytak az éppen trónon lévő uralkodók között, a kereszténység nevében olykor szörnyű, s kegyetlen kínzásokat követtek el, addig Amerika társadalmaiban a meghódított népeket, nem elpusztították, hanem ugyanolyan jogokban részesítették, mint a szabad népcsoportokat.
Az indiánok gyönyörű, tiszta, rendezett városokban laktak. Sok gondot fordítottak a higiéniára, a kultúrára. A bevándorló európaiak, zarándokok, csak az aranyért irtották az őslakosokat, mégis sok államban, – akár Észak-, akár Dél-Amerika, – az őslakosok vannak többségben. Szégyenletes, hogy az úgymond „elmaradt” indiánok akarták a „civilizált” fehér embereket, gringókat megtanítani a kulturált viselkedésre. Úgy is mondhatnánk: A civilizált Amerikát „barbár, elmaradt” európaiak fedezték fel. Ha az emberek szembesülnének a valósággal, akkor minden történelemkönyvet amit csak lehetne, máglyára vetnének, mint ahogy azt az inkvizíció korában tették sok tudós, s más alkotó könyveivel.
Na de térjünk most ki röviden az indián szó eredetére, s arra, hogy hogyan viszonyultak, s viszonyulnak ehhez a megnevezéshez. Ismeretes esemény, hogy Kolumbusz, amikor Amerika partjainál kötött ki, még nem sejtette, hogy egy addig teljesen ismeretlen földrészt fedezett fel. Azt hitte, hogy Indiát fedezte fel, ezért az őslakosokat „los indios, azaz indiaiak-nak” nevezte el, magyarul indiánoknak. Azonban, ha jól megnézzük az indián megnevezést, akkor nyilván láthatjuk, hogy ehhez a megnevezéshez negatív asszociációk társulhatnak, mint például elmaradott, barbár, kulturálatlan stb…
Emiatt a pejoratív társulások miatt sok államban, vagy országban élő őslakos nem lelkesedik az indián megnevezésért. Az is téves feltételezés, hogy az Amerikák indiánjait mind egy szálig kipusztították, s csak rezervátumban lehet velük találkozni az előbb bizonyítottuk be, hogy sok latin-amerikai államban az indiánok száma magasabb, mint a fehér embereké.
A kérdés, hogy akkor hogyan viszonyulnak az igazi amerikaiak az indián megnevezéshez. Latin-Amerikai országaiban az indígena, azaz az őslakos megnevezés az elfogadott, vagy a saját népcsoportjának nevének használata. Észak-Amerika s Kanada országában a native american, azaz az ősi, vagy első amerikai az elfogadott megnevezés. Ebből a következtetésből látszik, hogy Amerika őslakosai nem használták magukra az indián megnevezést.
Ha azt mondom egy embernek, hogy indián, manapság mi jut erről a szóról az eszébe.
A western filmek által sugallt tolldíszes, tűz körül ugráló, táncoló emberke.
Írásom ezt az idillisztikus képet hívatott megcáfolni.