Igaz barátság
Tegnap látogatott meg a Venezuelai Bolivári Köztársaság elnöke, aki országának olajérdekeinek védelmében utazott külföldre. Kubában járva megragadta az alkalmat, hogy személyesen is üdvözöljön, mint ahogy ezt, ez év augusztus 13-án, a 88. születésnapomon ígérte. Akkor néhány, számomra ismeretlen gyümölcsöt, kaptam az elnöktől, közöttük néhány nagyon finom, apró szemű, gyöngyhöz hasonlatos finomságok. A venezuelai sportolóktól, akik számtalan babért aratnak országuk dicsőségére, egy bolivári mezt kaptam ajándékba.
Nagyon örültem annak, hogy az államfő, aki Hugo Chávez epikus küzdelemét viszi tovább és aki népe élén rendkívüli teljesítményről ad tanúbizonyságot ismét ilyen gyorsan ellátogatott hozzám.
Világunk rendkívüli és különleges pillanatokat él meg, és ennek napról napra egyre több ember van tudatában. Az egyik ilyen történés az a szörnyű népirtás, amely jelenleg a Gázai övezetben zajlik, ahol 1.8 millió ember él a sivatag, a tenger és egy, a Közel-Keleten a legerősebb birodalom dollár-százmillióiból létrehozott kifinomult, de felelőtlen nukleáris hatalom szorításában. Sokan kérdezik, hogy vajon ki kormányoz kit? Az Egyesült Államok Izraelt, vagy Izrael az Egyesült Államokat?
A tények önmagukért beszélnek. Programozott rakéták, gyors és pontos bombázók, tüzérség és modern tankok támadnak civilek által lakott épületeket, mint kórházakat, iskolákat és szolgáltató létesítményeket, gyermekeket, fiatalokat, időseket, védtelen anyákat és apákat ölnek meg.
Ezt megelőzően is történtek atrocitások. Anélkül, hogy tovább mennék az elmúlt évezred történéseire, gondoljunk azokra, amelyek a második világháború előtt történtek: az etiópiai háború, spanyol polgárháború, Guernica bombázása, japán által indított háború Kína leigázására, az Egyesült Államok latin-amerikai beavatkozásai: mind olyan történések, amelyek felháborodást keltettek, viszont egyik sem hasonlított azokra a hátborzongató jelenetekre, amelyeket minden egyes polgár a televízión keresztül láthat, otthonaiban. A politikusok is összezavarodottak és a káosz egyértelművé válik a világpolitikában.
Ezért volt hasznos találkozónk a venezuelai elnökkel. Úgy láttam, hogy a csend nem válhat egyikünk előnyére sem. Így legőszintébben gratuláltam neki azért, amit a Gázai mártír népért tesz. Azoknak az országoknak, amelyek ennyi tragédiát éltek meg, szükségük van folyamatos gazdasági segítségre, amennyiben azt a másik ország erőforrásai engedik, nem mérlegelve azt, hogy milyen a segítséget nyújtó állam helyzete. Ezt tette Kuba is, még a legnehezebb időkben is, a jenki blokád alatt, ami már több mint fél évszázada tart.
Amit ma Venezuela tesz, kiemelkedő példaként értékelhető. Az imperializmus bűnös birodalmi intézkedései az ország ellen egyértelműnek, amióta megpróbálták megdönteni és eltörölni Chávezt a venezuelai fasiszta oligarchia támogatásával. Ő soha nem ingott meg, és a nehéz időkben is támogatta hazánkat.
Gratuláltam Madurónak a rendkívüli szolidaritásáért a hősies gázai néppel. Amint megérkeztek a hírek az újabb népirtásról, gyermekek, édesanyák haláláról, sebesültekről és az izraeliek által elkövetett további támadásokról, Venezuela az Egyesült Államokban készített katonai tehergépet szerelt fel gyógyszerszállítmánnyal és alapélelmiszerekkel, amely alig tudott átlépni a egykori gyártói blokádján. Ennek ellenére a gép Egyiptomba, majd Gázába repült, a fáradhatatlan bolivári külügyminiszterrel a fedélzetén érkezett Kairóba, hogy eljutassa a szállítmányt azok számára, akiknek sürgősen szükségük van a segítségre..
Ma olvastam, az Associated Press Venezuela publikációját, miszerint a “Klinikák és Kórházak Venezuelai Egyesülete, amely egyesíti a magán egészségügyi létesítményeket az országban arra kéri a kormányt, hogy humanitárius vészhelyzetet deklaráljon, mivel súlyos hiány áll fenn az ellátás, gyógyszerek, és orvosi felszerelésekben, amely szerintük az állampolgárok életét fenyegeti.”
Micsoda hatalmas véletlen! Ez az igény pontosan akkor merül fel, amikor a jenki-izraeli népirtás kulminál a Gázai övezet legszegényebb és legtúlzsúfoltabb területén, egy olyan közösség ellen, akik évezredeken át azon a földön éltek..
Ez az, ami miatt annyira dicséretes Maduro, a venezuelai katonák és szakemberek magatartása, akik végre példaként állíthatóak a palesztin testvéreket ért tragédia előtt.
Beszédes e nemes tett, mondhatnánk a homo sapiens túlélésének kulcsa e hősök kezében van.
Egy utam során, amikor olyan területeket látogattam meg, amelyek nagy élelmezési perspektívákat rejtettek magukban, két munkásnő jelent meg. Megkérdeztem tőlük, hogy ismerik-e kísérőmet. Rápillantottak, elmosolyodtak és azt mondták. „ Maduro elnök”. Ezek után arról faggattam őket, hogy mi az iskolai végzettségük. A fiatalabb azt mondta: „Középiskola”. A másik, szintén fiatal és erős, azt mondta, hogy testnevelő tanárként végzett és éveikig pedagógusként is dolgozott. Amikor arról kérdeztem a két munkást, hogy hajlandóak lennének –e Venezuelában dolgozni, mindketten lelkesen válaszoltak: „Természetesen igen”
Nem szeretném elnyújtani szavaimat, ha még ma meg akarom jelentetni ezt a cikket, ahogy a venezuelai elnöknek ígértem.
Fidel Castro Ruz
2014 augusztus 20.
18:00