Ugyanakkor az újságok tudni vélik, hogy Assange szív- és légzési problémákkal küszködik. A kijelentés azonban minden bizonnyal inkább kapcsolatban áll azzal, hogy változtak a brit kiadatási törvények és egy jogászcsoport most ennek fényében újra vizsgálja a két éve az ecuadori nagykövetségen lakó férfi helyzetét. A Nagy-Britanniában tartózkodó ecuadori külügyminiszter, Ricardo Patiño ezzel együtt kijelentette, hogy országa továbbra is menedéket biztosít annak az embernek, akinek alapvető jogait sorozatosan és súlyosan megsértik.
Assange szálka az Egyesült Államok szemében, mivel az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatban több ezer, Washington számára kellemetlen leleplező titkos dokumentumot hozott nyilvánosságra a Wikileaks segítségével. Svédország pedig egy állítólagos szexuális zaklatás miatt kérte a kiadatását, Assange Londonban az ecuadori nagykövetségre menekült. Joggal feltételezte, hogy a svéd kormány kiadná az Egyesült Államoknak, ahol akár halállal is büntethetik a 43 éves ausztrál férfit.
Ecuador két éve igyekszik elérni, hogy Assange elhagyhassa a külképviselet épületét és eltávozhasson a dél-amerikai országba. Nagy-Britannia ezzel szemben azt mondja, hogy amint Assange brit területre lép, letartóztatja.
A brit törvényhozás eközben módosította a kiadatási rendelkezéseket: nem adnak ki olyan személyt egy harmadik országnak, aki ellen az illető országban nincs megalapozott vádemelés. Svédországban ilyen nincs, ugyanakkor a most meghozott brit törvények nem visszamenő hatályúak, vagyis nem érvényesek a két évvel ezelőtt benyújtot kérelem esetében. Ennek ellenére Assange úgy nyilatkozott, hogy Londonban megváltozott a légkör…