Ferenc pápa: veszélyben vannak az iraki keresztények

Ferenc pápa az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet offenzívája miatt menekülésre kényszerült észak-iraki keresztény lakosság védelmére szólította fel a nemzetközi közösséget.

A katolikus egyházfő arra szólította fel a világ kormányait, hogy “vessenek véget a humanitárius vészhelyzetnek, fogadjanak el intézkedéseket azok védelmére, akik ki vannak téve az erőszaknak, biztosítsák számukra a szükséges segítséget, különösképpen azok számára, akik fedél nélkül vannak és mások jóindulatától függenek”. A pápa nyilatkozatát Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője olvasta fel.

A radikális szunnita csoport – amely kalifátust kiáltott ki az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken, és ott üldöztetésnek tette ki más vallások követőit – csütörtökre virradóra hatalmába kerítette az északi Karakost, a legnagyobb iraki keresztény várost. Karakosnak eredetileg 50 ezer lakosa volt, de sok keresztény menekült oda Moszulból is, miután iszlamisták korábban elfoglalták az utóbbi települést.(MTI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez