A gyilkosságot követően az ügyészség nyomozói megállapították, hogy a nyugállományú tiszt haláláért Édgar Cavallotti ezredest terheli a felelősség, akinek letartóztatását rögtön elrendelte a bíróság.
Szintén letartóztatták Carlos Borja ezredest, akit most bűnrészességgel vádolnak – írja az El Deber bolíviai napilap.
Mint kiderült, a tiszti körben végéhez közeledő ünneplés azért fajult verekedésbe, mert a katonák két csoportja összeveszett egy üveg whisky-n, amely végül az áldozat fején tört millió darabba, ez utóbbi halálát okozva.
A koponyáját ért trauma következtében Cavalotti azonnal életét vesztette, a helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.