Chilében idén először nem emlékeztek meg hivatalosan a Pinochet-puccs áldozatairól

Santiago, Chile – Idén 1990-óta  először nem tartottak hivatalos megemlékezést szeptember 11-én Chilében, a  Pinochet-féle katonai puccs évfordlóján.   Sebastián Piñera 2010-ben megválasztott jobboldali kormánya szakított a 12 évig regnáló balközép gyakorlatával, mely félhivatalos nemzeti gyásznapként kezelte szeptember 11-ét.

 

A diktatúra 1990-es bukása óta az „el once”, azaz szeptember 11-e tüntetések és megemlékezések napja. Idén a civil szféra a szokott helyeken, a Cementerio Generalnál és az Estadio Victor Jaránál, illetve Salvador Allende szobránál rótta le kegyeletét az áldozatok előtt.

Vasárnap 5000-en demonstráltak a köztemetőnél, a tüntetők kemény magját a rendőrök csak könnygáz és vízágyúk bevetésével tudta feloszlatni. Kedden pedig több összecsapásra is sor került – a hatóságok szerint középiskolás – rendbontók és a karhatalom között.

39 éve, szeptember 11-én ragadta magához a hatalmat Augusto Pinochet tábornok, megbuktatva a demokratikusan választott Salvador Allende kormányfőt és kabinetjét. A Palacio de la Moneda elhíresült ostromában életét vesztette Allende és testőrségének, a GAP-nak több tagja.
Az államcsínyt követően az új chilei vezetés szegre akasztotta a demokratikus államrendet, az újságok és rádióállomások jó részét bezáratta, az Unidad Popular tisztviselőit pedig vidéki koncentrációs táborok nyelték el. Az Estadio de Chilében összegyűjtött baloldali értelmiségieket és diákokat a létesítmény alagsorában végezték ki, Victor Jarához hasonlóan.
Az észak-amerikai segítséggel véghezvitt puccs egy 17 éves katonai diktatúra nyitánya volt, mely halálos áldozatok és eltűntek ezreivel írta be magát a történelemkönyvekbe.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez