A több mint 4000 méteres magasságban fekvő ón- és ezüstbányákban a gyarmatosító spanyolok fekete afrikai és többnyire ajmara származású őslakosok millióit dolgoztatták halálra. A szóbeszéd szerint a Potosí fölé magasodó Cerro Ricóból annyi nemesfémet bányásztattak, hogy abból hidat lehetett volna építeni Madrid és a bolíviai város között. Többek között a Cerro rRicóból termelt ezüst szolgált az európai kora kapitalista tőkefelhalmozás alapjául.
A szóban forgó rabszolgák akár egy egész hetet is a bánya gyomrában töltöttek, gyakran gyerekeikkel és feleségükkel együtt, hogy kitermeljék a spanyol rabszolgatartók által követelt nemesfém kvótát.
A régészek annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy nem tömegsírt, hanem egy bányaszerencsétlenség helyszíne került a felszínre az építkezés során, mivel 1623-ban átszakadt a bánya mellett létesített mesterséges tó gátja az alázúduló ár pedig 2000 bányász életét követelte.
A Cerro Ricót és Potosí egykor csillogó metropoliszának ragyogása mára már a múlté, a hirtelen jött gazdagságot a bánya kimerülésével a totális dekadencia váltotta a városban, amelynek meddőhányóin mind a mai napig nincstelen őslakosok keresgélnek olyan ezüst rögök után, amelyeket őseik hagyhattak hátra. Potosí városát és a Cerro Rico környékét az UNESCO alig egy hónapja nyilvánította a világörökség részévé, hogy megóvja azt az illegális bányászat okozta további pusztításoktól.