Míg mind a két rendszer kommunistaként definiálja magát és mind a két országban egypárturalom van, addig a kubai és a kínai modellek gyökeresen eltérnek egymástól, bár kétségkívül van néhány pont, ahol párhuzamot lehet vonni egyik és másik között.
Kína, a nehezen klónozható modell
“A kínai gazdaság egy, az állam által irányított szabadpiaci rendszer” – emeli ki Ariel Armony, a Miami Egyetem latin-amerikai tanulmányok karának vezetője a BBC Mundo riportjában. Armony arra is kitér, hogy éppen a kínai gazdasági modell ezen jellemzője az, amelyet a fejlődő országok nagy érdeklődéssel vizsgálnak. Kína ugyanis egyfajta példaképként is szolgál a harmadik világ feltörekvő nemzetei számára.
Nincs ez másképpen Kuba esetében sem, hiszen a szigetország által foganatosított gazdasági reformokkal részben egy kínai mintájú fejlődésmodell mellett tette el a voksát Havanna. Julio Díaz Vázquez, a Havannai Egyetem külgazdasági intézetének professzora szerint azonban Kuba számára több okból sem egyszerű, sőt nem is tanácsos egy az egyben lemásolni a kínai modellt, mivel a keleti ország rendszere a kubaitól gyökeresen eltérő kultúrára és gazdasági érdekekre épül.
Mindezek ellenére tagadhatatlan, hogy Kuba számára mindig is vonzó példa volt a vietnámi és a kínai modell, mivel az a kommunista párt egyeduralma mellett volt képes dinamizálni a gazdaságot és jólétet teremteni széles néprétegek számára. Egyébként annak idején még maga Fidel Castro is elvetette annak lehetőségét, hogy az szigetország lemásolja a kínai mintát, mivel egyrészt az USA földrajzi távolsága, a grandiózus külföldi befektetések és a hatalmas területi kiterjedés úgymond elérhetetlenek Kuba számára.
Arra a kérdésre, hogy vajon Kuba példaképként áll-e a kínai vezetők előtt, a BBC kínai tudósítója kifejtette, hogy bár Peking mindig “testvérként” tekintett a kubai rendszerre és elismeri annak tagadhatatlan vívmányait a közegészségügy terén, ennek ellenére azonban Peking sohasem tekintett követendő példaként Kubára.
Centralizáció vs. Decentralizáció
Kína a hetvenes években Teng Hsziao-ping vezérletével a szocializmus új vizeire evezett. A kínai vezető reformjaival az elszegényedett és kevéssé hatékony tervgazdaság felpörgetését és a jelenleg is ismert, állami irányítás alatt álló szabadpiac kialakítását célozta meg.
A folyamat szerves részét képezte a kínai állam decentralizációja és az egyes közigazgatási körzetek döntéshozatali jogokkal való felruházása, ami a kubai államról – legalábbis a BBC szerint nem mondható el.
Visszatérve a kínai rendszerre, a hetvenes évek decentralizációja során a mezőgazdaság egy igen jelentős privatizációs folyamaton ment keresztül, megnyitották az országot a külföldi befektetések előtt és lehetővé tették a magánvállalkozások indítását is.
Raúl Castro hatalomra jutása nyomán egyébként Kuba is a hetvenes évek Kínájához megszólalásig hasonló gazdasági lépéseket foganatosított. Az elsősorban agrár országnak tekinthető Kubában korábban is történtek kísérletek a termelés decentralizációjára, amelyre példa, hogy az ország megművelt földterületeinek 76%-a – elvben – a földművesek által igazgatott termelőszövetkezetek kezében van. Az is beszédes adat, hogy a védelmi, illetve a társadalombiztosítás kiadásait nem számolva a költségvetési források 73%-át a helyi közigazgatás költi el. Az azonban már egy más kérdés, hogy a helyi szintű közigazgatási szervek krónikus forráshiánnyal és állandó költségvetési deficittel küszködnek.
A reformok ellenére Havanna egyelőre fenntartja központi szerepét a gazdaság irányításában és a termelés valamint a piac továbbra is elsősorban szocialista jellegű.
Az állami bürokrácia frissítése
“A kínai bürokrácia nem gördített akadályokat Teng Hsziao-ping reformjainak útjába, még akkor sem, ha az a köztisztviselői réteg egyfajta “vértelen tisztogatásával” is járt” – mondja a fent is idézet Armony.
“Ahhoz, hogy a reformok sikeresek legyenek, elengedhetetlen a változásokat támogató bürokrácia közreműködése” – folytatja a professzor.
Kuba a kínai példával ellentétben,Kuba nem hajtott végre hasonló “vérfrissítést”, Raúl Castro 2006-ban ugyanis régi elvtársaival töltötte be az államapparátus fontosabb döntéshozatali pozícióit.
Egyenlőtlenség, középosztály és a vállalkozások
Kínában a politikai elit jó előre látta, hogy bizony az új modell eltávolodik majd a társadalmi egyenlőség szocialista eszméjétől és a gazdaság élénkítéséért fizetett árként Teng Hsziao-ping megtűrte, hogy kialakuljon egy vékony, privilegizált elit az országban.
A kínai társadalom egy szűk szegmense az évtizedek alatt valóban hipergazdag lett, ám ezzel párhuzamosan tény, hogy milliók lábaltak ki a szegénységből, ami új kihívások elé állítja az ország gazdaságát, mivel nettó exportőrből Kínának most a belső piacai erősítésén kell dolgoznia a Miami Egyetem docense szerint.
A kubai társadalom ezzel szemben szűkös forrásokból kénytelen gazdálkodni, ami biztos azonban, az az, hogy az elmúlt években a korrupció és az emigrációban élő kubaiak által hazaküldött dollárok miatt a társadalmi különbségek és az egyenlőtlenség a gazdaság élénkülése nélkül alakult ki.
Armony szerint ennek fő oka abban rejlik, hogy a kubai állam ragaszkodik vezető társadalmi szerepéhez és nem enged teret egy gazdaságilag befolyásos középosztály kialakulásának.
A Havannai Egyetem docense, Díaz Vázquez szerint az is komoly gondot okoz, hogy Kubában egyszerűen túlképzett a munkaerő, ez viszont nem mutatkozik meg a termelésben. A 11 milliós szigetországban a majdnem egymillió egyetemet végzett munkavállaló alig 36%-a dolgozik a végzettségének megfelelő szektorban és pozícióban.
“Ha Marx lennék, azt mondanám, hogy rengeteg pénzt dobtunk ki az ablakon” – fejtette ki Vázquez.
Kísérletek és a fontolva haladás
A kínai rendszer minden bevezetendő reformot először bölcsen, kicsiben kipróbált a híres dél-kínai szabadkereskedelmi övezetekben.
Ily módon a kísérletezés a kínai gazdasági átalakulás egyik kulcsfontosságú elemét képezte. Az adódó hibákat gondosan kijavították, a működő rendszert pedig egyszerűen replikázták és új helyszíneken is bevezették. Később az egyes kínai megyék között kialakult egyfajta termelési munkamegosztás, ám sem az előbbi, sem pedig ez utóbbi sem jellemző Kubára.
“Kína konstans fejlődési görbét mutat, részben azért is mert a szakértők elemzik a hibákat és képesek előrukkolni a helyzetnek megfelelő megoldásokkal. Kínában követnek el hibákat, de úgymond, megfontoltan haladnak és a keleti óriásra egyáltalán nem jellemző a kubai “egy lépés előre, kettő hátra” trend.
Állami és magáncégek
A nagy volumenű külföldi beruházások mellett Kínában az állami cégek is többé kevésbé megfelelően működnek. Akárcsak a magáncégek esetében, céljuk a profit termelése, szoros és jó kapcsolatot ápolnak a bankszektorral és úgy működnek mint bármelyik kapitalista piaci elem.
A kínai állami cégek valóban tőkeerősek, biztos és bőséges banki háttér áll mögöttük, ami külföldön is sikeressé teszi őket. Egy-egy külhoni befektetés során olyan széleskörű infrastruktúra fejlesztéseket ígérnek, amelyekről egy nyugati magánvállalat még csak nem is álmodhat.
Kubában ezzel szemben az állami cégek termelékenysége jócskán hagy kívánnivalót maga után és a nehézkes bürokrácia sem segíti sokban a vállalkozók dolgát. Tisztán gazdasági szempontból nézve, az egykori Szovjetunió támogató szerepét most Venezuela tölti be az olcsó üzemanyaggal és egyéb támogatásokkal, miközben Kuba külföldi nemzetközi szerepe csupán egyes orvosi missziókra korlátozódik.
Sajtószabadság
Armony professzor személyes véleménye szerint, annak ellenére, hogy természetesen Kínában keményen ellenőrzik a sajtót, vannak olyan fórumok, amelyek nyitottak a vitára és a konstruktív kritikákra, ezen fórumok pedig éppenséggel az egyetemek.
“A kommunikáció állami ellenőrzése teljesen valós, ám az egyetemeken szabad és építő vita zajlik”- mondja a Miami Egyetem docense, aki szerint Kubában a sajtót gúzsba köti a cenzúra, arról nem is beszélve, hogy rengeteg újságíró ül börtönben szakmai okok miatt, valamint az internet-hozzáférés is limitált a nagyközönség számára.
A fiatalok
A szakértők szerint az a megállapítás, hogy a kínai fiatalok demokráciára vágynak, egyszerűen nem igaz, pusztán egy olyan nyugati tévhit, amelyet azok hangoztatnak, akik nem ismerik az ország realitásait. Armony szerint a kínai fiatalságot leginkább az az igény mozgatja, hogy megerősítsék pozícióikat a középosztályban. Biztos munkahelyre, lakásra, autóra vágynak, egyszóval leginkább egy fogyasztói társadalmat jellemző igényeket támasztanak, és ezt a folyamatot nem kevés aggodalommal szemléli a Kínai Kommunista Párt, mivel ha esetleg megtorpanna a gazdasági fellendülés, úgy nem várt társadalmi problémák kora köszöntene Kínára.
Az sem elhanyagolható tény, hogy a három évtizedes kínai “egy gyerek” politika egy olyan országban, ahol nem létezik a nyugdíjrendszer komoly kihívások elé állítja a fiatalokat, akik már most tudják, hogy egy napon el kell majd tartaniuk idősödő szüleiket.
A kubai fiatalok jövőképe és igényei a kínaiakkal szemben megosztottak, ám az mindenképpen bíztató jel, hogy a szigetország fiataljainak növekvő nonkonformizmusa felerősítheti a változások szelét.
A korrupció
Ha valamiben lehet párhuzamot vonni a két rendszer között, akkor az a korrupció – írja a BBC. Xi Jinping elnök komoly erőfeszítéseket tett a Kínában burjánzó korrupció visszaszorítására, mivel növekvő társadalmi elégedetlenséget szül az az egyszerű tény, hogy az állami tisztségviselők rendszerint mesés vagyonokat halmoznak föl és sok szempontból a “törvény fölött állnak”.
Kubában Raúl Castro szintén hadjáratot indított a korrupt közszféra ellen, amelyet a “forradalom első számú ellenségének” nevezett. (BBC)