Ferenc pápa: igazságot a zsidó áldozatoknak

Igazságot kért a húsz évvel ezelőtt Buenos Airesben a Zsidó Kulturális Központ ellen elkövetett véres merénylet áldozatainak Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő videoüzenetben emlékezett meg a tragikus esemény 86 halálos áldozatáról.

Az üzenetet nyilvánosan is közzé tették egy kivetítőn az argentin fővárosban a Zsidó Kulturális Központ épülete előtt, ahol megemlékezők gyertyákkal és beszédekkel idézték fel a tragikus napot. A megemlékezésen az argentin kormány részéről senki sem vett részt.

Az argentin zsidó kzösség ellen elkövetett véres merénylet ügyének végére azóta sem került pont, a tettesek ma is szabadok. Argentin vélemény szerint az argentin zsidó közösség (legnagyobb Latin-Amerikában) elleni merényletet Teherán pénzelte és a Hezbollah libanoni szárnya hajtotta végre. Egy illetékes argentin bíróság 2006 óta követeli a tettesnek nyilvánított kilenc személy kiadatását Irántól – hiába. A felelősök között van – a bíróság szerint – Haszemi Rafszandzsani volt iráni miniszterelnök és Irán jelenlegi védeli minisztere, Ahmed Vahidi tábornok is. Irán tagadja és alaptalannak tartja a vádakat.

A két ország tavaly létrehozta az ,,igazság bizottsága” elnevezésű testületet, amely a tettesek felkutatásáért felelős.

Izrael éles hangon bírálta ezért Argentínát, mivel együttműködik Iránnal a pokolgépes merénylet elkövetőinek felderítésében.

Annak ellenére, hogy az ,,igazság bizottsága” öt, független bíróból áll, akik mind harmadik államok képviselői, az izralei szóvivő szerint ez nem más, minthogy ,,meghívják a gyilkost, hogy vizsgálja ki saját tettét.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez