Mineirazo
Aki nincsen rajta a facebookon, az nincs is – tartja a városi legenda. Ami viszont a Wikipédia fogalomtárába belekerül, az tényleg fontos dolog. Nos, az utóbbi minden esetre máris felvette címszavai közé a „mineirazo” kifejezést, ami a brazil válogatott hazai, csúfos 7:1-es vereségét hivatott kifejezni. Az „azo” nagyító képző csinál a gólból bombát ( gol- golazo) és ad most új értelmet Minas Gerais stradionjának. Mineirão ugyancsak nagyot jelent a bányászváros VB-re felújított arénájának a másik szuperlatívuszában, de jelen esetben az itteni vereség éppen úgy fordítható ‘arcul csapásnak’, vagy ‘óriási pofonnak’ is. Hasonló egzotikus nevek már nekünk magyaroknak is kikövezték futballmúltunkat, gondoljunk csak Marseille-re, vagy Irapuató-ra, ahol előbb csak „jöttek a csehszlovákok” – és mi először maradtunk távol a foci VB-kről-, utóbbi pedig annak a futball-Mohácsnak a helye, ahol éppen akkora „zakóba” futott bele a magyar válogatott is (amikor 1986-ban utolsó alkalommal kijutottunk oda), mint most a brazilok. Csak hogy ők először, és némileg váratlanul. A bonyodalmakat és a drámát csak tovább fokozza, hogy éppen hazai pályán, s abban a Brazíliában történt mindez, ahol a hagyományos énkép ugyanolyan része a foci, mint a karnevál. Furcsa módon éppen ezektől a megszokott sztereotípiáktól szeretett volna megszabadulni és egy új, modern ország képét alakítani ki Brazília magáról, az a nagyhatalom, amely a világpolitika globális színpadán is új hatalmi szerepkörre tör. Ezért is rendezett világbajnokságot és rendez két év múlva olimpiát, hogy megmutassa új, nemcsak fejlődő, hanem fejlett arcát is a világnak. Csakhogy a „rend és haladás” (ordem e progresso ez a jelmondat szerepel az ország címerében) médiaképesebb színfalai mögött más erővonalak is meghúzódnak.
Stadionok és repterek vagy kórházak és iskolák?
Nyilván mindegyik, volna ambiciózus válaszunk a fenti kérdésre, s a hazai válaszokon edződő magyar polgár sejti is, hogy nincs új a nap alatt. A Dél keresztje alatt sincs. Brazíliában ugyanakkor új mozzanat, hogy már a VB előtt (és nemcsak a vereség kristály-éjszakáján) megjelentek azok a tüntetők, akik a radikális hangot az utcára is kivitték. Miért? Alapvetően azért, mert az eddigi és a társadalom elesettjei felé forduló baloldali politika zsákutcáját látták benne, illetve konkrétan azért, mert emelkednek a tömegközlekedés költségei, és az éppen csak megszerzett fogyasztás jogát máris veszélyeztetik a sport presztizs beruházásai. Brazília ugyanis, Lula da Silva elnöknek különösen második ciklusa óta egyfajta etikus forradalomba kezdett: az USA hagyományos gazdaságot (és fogyasztást) élénkítő irányvonalát és receptjét ötvözik egy szociális vonallal. Ez azt eredményezte, hogy megerősödött az alsó középosztály, illetve 20 millió brazil polgárt emeltek be a fogyasztás világába a mélyszegénység küszöbéről. Ezeket az ösztönzőket pedig még az olyan filantrópok is dicsérik, sőt követendő példának tartják, mint Bill Gates (nem mellesleg a világ egyik leggazdagabb embere), aki a bolsa família-t jó megoldásnak tartja. A hazai családi pótlék megfelelőjének a lényege az, hogy csak a nő veheti kézhez – akit ezzel jóval nagyobb szerepre hívnak el -, és cserébe azt kérik, hogy a gyermekei iskolába járjanak, maga pedig megjelenjék az orvosi szűréseken. Mint mondják, hó végén is az alsó középosztályhoz tartozók hűtőszekrénye már nem üres a hó közepétől, a férfiak pedig szintén „megemberelik” magukat. Jellemző adat: a tavalyi okos telefon eladások három számjegyű növekedést mutattak, s Brazília a világ legnagyobb nyakkendő termelője lett. Nem azért, mert itt a férfiak piperkőcebbek lettek, hanem azért, mert „fehérgalléros” munkahelyeik más kultúrát követelnek már. Így vagy úgy, egy fogyasztói Brazíliában a számok a közelmúltig önmagukért beszéltek: pár éve, az általános gazdasági recesszió közepette is 7,5%-os volt a GDP-növekedés, a belföldi piacon a hitelkihelyezés folyamatos és a gazdasági-pénzügyi optimizmus kilátásai töretlenek. Azóta az égbolt ismét beborult: az idei GDP-növekedés jó, ha eléri az 1%-ot, nő az infláció s a politikai pánik jelei mutatkoznak. Természetesen a nagyberuházások a korrupció melegágyai, s ha ez talán nem is volna így, akkor is könnyebb a stadionépítést új bűnbaknak kikiáltani. Az a tény azonban, hogy az utcán is hangot ad a közember hangulata romlásának, ugyanakkor jó: örvendetes bizonyítéka annak, hogy Brazília immár tényleg maga mögött hagyja a harmadik világra hajazó ismérveit. Ha a „kenyeret és cirkuszt” régi római hagyományával kínálják meg, inkább a kenyeret választja, mint a foci VB-t, pláne úgy, hogy gladiátorai, azaz futball-hősei is könnyen felejthetőnek bizonyultak.
A részvét(el) a fontos, nem a győzelem
Dilma Rouseff elnök asszony sietett is vasárnap elhatárolódni a focifiaskó számára is kínossá vált ballasztjaitól. A labdarugókhoz írt levelében, noha kiáll mellettük és megköszöni, hogy a világ legjobb négy csapata közé kerülve reményt adtak az ország álmaihoz, egyenesen arról beszél, hogy a lényeg más, maga a sikeres rendezés: így a VB-k VB-jét, azaz a mindenkori legjobb tornát sikerült Brazíliának megrendeznie. Minden esetre a kiútkereséshez a politika is szolgáltat muníciót a sport számára. Nem a brazil játékos exportot kell államosítani („Bra-fut-ex”) állítja Aldo Rebelóval, még saját sportminiszterével szemben is az elnök asszony, hanem a sportágban otthon kell befektetve fejleszteni, és a mindenható impresszáriót kell megregulázni. Ismerős hangok, ugye? De mielőtt egy Bozsik (Pelé-) Programba temetnénk a seleção-t, halljunk más hangokat. A „megmagyarázhatatlan” (Copy right by Júlio César, a megszórt brazil focikapus) sportkudarcra máris terjednek az összeesküvés-elméletek. Brazília egyszerűen eladta a hatodik VB-címet, s kinek másnak, ha nem a hasznot az országból úgy is kipumpáló szupermultinak, a FIFA-nak, cserébe 1. pénzért, 2. a 2016-os olimpiai címért (bármilyen furcsa, Brazília még soha sem nyert futballban aranyérmet olimpián), 3. egy új VB megrendezésének a jogáért, valamikor 2030 után. Ehhez el kellett tenniük Neymart is az útból, aki 1. nem volt hajlandó eladni a becsületét, 2. nem is sérült meg, sőt, 3. az, akit a klinikára beszállítottak csak egy hasonmása volt, hiszen mindenki ismeri karján azokat a tetoválásokat, amelyek nem voltak láthatók a kórházi kivizsgálás során. A közvélemény kigyógyítása minden esetre nehezebb feladatnak tűnik, mint a foci-bálvány csigolyakezelése. Az 1950-es hazai és ugyancsak elbukott VB-döntőt, a Maracanazo-t is hosszú-hosszú depresszió követte lélektani, politikai és gazdasági vonatkozásban egyaránt. De mik a mostani kilátások?
A bevétel a fontos nem a győzelem
Ha már siker, akkor a politika és az üzleti élet is beáll a kasszához. Dilma Rouseff, aki nem túl rózsás kilátásokkal fut neki az október első vasárnapjára kitűzött elnökválasztásnak, előbb a sajtót egyszerűen csak urubúnak, dögkeselyűnek, de jobb esetben is vészmadárnak és kárára huhogónak titulálta, amikor az a VB- előkészületek hiányosságairól cikkezett. Ekkor már az ellenzék kilátásai az elnöki cím elhódítására 60% -ra emelkedtek, igaz, a világbajnokság alatt 3 százalékponttal már Dilmának kezdtek emelkedni az újraválasztási kilátásai. Persze, a tavalyi Konföderációs Kupa nyitánya és ottani kifütyülése óta, ha lehet, kerüli Joseph Blatter társaságát, de ez nem biztos, hogy elegendő. Hivatali elődje, a változatlanul népszerű Lula da Silva ugyan továbbra is kiáll mellette, ám árnyéka neki sem ad túl nagy enyhet, a PT (Partido Trabalhista- ui. Munkapárt) maga is arra kényszerül, hogy egy illegális pártfinanszírozási visszaélés (mensalão) –bizonyított– vádjától szabaduljon. Lula eközben kritikusan azt jegyzi, meg, hogy „alkalmasint tényleg nem figyeltünk fel idejében az emberek kritikáira”. Ezek a VB negyeddöntője óta pedig érezhetően újra megtalálják a politikusokat. Tény, hogy egy VB- győzelem eufóriájában könnyebb lett volna Dilma helyzete. Brazília ugyan elbukta a Rimet-kupát, de nyertes a VB megrendezésével – sulykolja egy újabb kommunikációs mentőövbe kapaszkodva. talán nem is alaptalanul. Csak São Pauloban, 1 billió reált kaszált a turistaipar. Jellemzésül csak annyit, hogy ez tizenötször (15x) akkora összeg, mint amit a két legnagyobb attrakció, a karnevál vagy a Forma 1-es futam megrendezése hoz a konyhára. A 203 országból érkezett – csak júniusi adat – 700.000 turista a tavalyi évhez képest 132%-kal nagyobb forgalmat biztosított, és a dupláját költötték (mintegy átlagban 4800 reált) a tavalyi átlag 4,2 nap helyett 8,2 nap alatt azok a külföldiek, akiknek 97,1% volt megelégedve vendéglátóikkal. A zömmel argentin, észak-és közép-amerikai (USA és Mexikó) turisták mellett megugrott a chilei és a kolumbiai beutazók száma is, ami jó kilátással kecsegtet az újabb, 2016-os projektre. Brazília tehát bizonyított: kész és alkalmas az olimpia megrendezésére is, ráadásul úgy, hogy az új Maracanã szomszédságában, a Tijucába tervezett beruházások jó része és az infrastruktúra is elkészült, és nem bizonyultak megalapozottnak azok a hírek sem, hogy a kritikus közbiztonságot ne tudná kezelni az ország kormányzata. A kérdés csak az, hogyan? Visszaterelve őket a régi favellákba, vagy a reménység új ablakait tárva ki előttük. Erre, ha lehet az elnökválasztásnál is jobban figyel a világ, és paradox módon a tőkepiac is várakozva reagál: egy kurzusváltás rövidtávon még a részvénypiacok számára sem rossz alternatíva, de hosszú távon azonban a régi-új gyakorlatnak adna igazat. Brazília mindenféleképpen, Stefan Zweig-gel szólva, a jövő országa marad.
(a szerző történész, az ELTE BTK Portugál Tanszékének a vezetője)