A tánc vége: a gépnarancs is kifacsarta a brazilokat

Nem felhőtlenül boldogok a brazilok, ugyanis gépnarancs névre is keresztel holland válogatott 3-0-ra páholta el házigazdákat.

A hollandok úgy tűnik átvették a villámháborús taktikát és már rögtön a 3. és 17. percben két gólos előnyre tettek szert Robin van Persie és Daley Blind jóvoltából. A brazil reményeket véglegesen Georginio Wijnaldum pecsételte meg aki a 90. percben talált a brazil hálóba.

Scolari fiai minden jel szerint még nem tértek magukhoz a Németország ellen elszenvedett 7-1-es vereség okozta traumából. Az brazil szövetségi kapitány szerint a mérkőzés előtt feladata leginkább a csapat pszichológiai felkészítésében merült ki, azonban a jelek szerint az eredmények hagynak maguk után némi kívánni valót.

Az hazaiak a népes és lelkes szurkolótábor támogatása és Neymar jelenléte ellenére sem tudtak mit kezdeni a gépnaranccsal.

Az mérkőzés első perceiben Thiago Silva szabálytalankodott Robben ellen, aki a Djamel Haimoudi játékvezető által megítélt büntetőt váltotta gólra. Nem sokkal később a 17 percben a brazil védelem hibáját Daley Blind használta ki. 2-0.

Bár a második félidőben a házigazdák szemmel láthatóan bekeményítettek, a három frissen beállított cserejátékos sem tudott mit kezdeni a Hollandokkal. Ha ez még nem lett volna elég a 90. percben Georginio Wijnaldum góljával 3-0-ra növelte a holland előnyt.

A második megalázó vereség után a szakértők már a brazil futball történetének legrosszabb válogatottjaként emlegetik Scolari csapatát, arról már nem is beszélve, hogy a “Canarinha” hagyta ki a legtöbb ziccert a Mundiálon, egész pontosan 14-et.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez