A közép-amerikai ország futball történetének legnagyobb sikerét alakította a Costa Rica-i válogatott, a Latin-Amerika szerte csak ticóknak becézet Costa Ricaiak pedig úgy ünneplenek, mintha már a vb-t is megnyerték volna.
Salsa, merengüe és reggaetón ritmusai szállnak San José utcáin, ahol még a féllábú is táncra perdült és a legunalmasabb barrióban is karneváli hangulat uralkodik.
Nehéz menet volt, de sikerült. 90 perc normál játékidő után 30 perc hosszabbítás, végül pedig a büntetők gyötrelme, ám végül győzött a jobbik, aki jelen estben a vb talán leglelkesebb válogatottja, a Costa Rica-i volt.
“Megszenvedtünk érte a 10 játékossal, de győzni csak így lehet, erőfeszítés és sok verejték árán” – summázta a helyi sajtónak az utca embere.
Az egyik leghaladóbb latin-amerikai ország hét tartományának 51 100 négyzetkilométerének nagy valószínűséggel kevés olyan pontja akadhat, ahol nem hallani az autók dudálását, a kongák ritmusát, vagy az újra és újra ovációban kitörő mulatozók kiáltásait.
Costa Rica, a mostani sikersorozat előtt, legjobb formáját 1990-ben Olaszországban hozta, amikor a nyolcad döntőig jutott, ahol az akkori Csehszlovákia ellen veszítettek 4-1-re.
A ticók egyébként a 66 perc után kénytelenek voltak Óscar Duarte nélkül küzdeni, ám a győzelmet leginkább az aranykezű kapusnak, Keylor Navasnak köszönhetik, aki a rendes játékidőben és a hosszabbításban is keményen megdolgozott a szurkolók kegyeiért és a válogatott továbbjutásáért.
Külön érdekesség, hogy a Costa Rica-i válogatottat egy kolumbiai edző, Jorge Luis Pinto trenírozta a győzelemre – egyébként az első kolumbiai mester aki a negyed döntőbe jut.
Az első félidő afféle teadélutánnak is beillett volna a kapusok számára, egyik hálót sem fenyegette komolyabb veszély, azonban a második félidőben Bryan Ruiz gólja, igaz lassított felvételként, de csak becsorgott a görög kapuba.
Óscar Duarte kiállítása után a ticók szorosabbra fogták a védelmet, ám az európai csapat végül beerőszakolt egy gólt Sokratisnak köszönhetően, a második félidő 91. percében.
Mindezek ellenére a büntetőket Costa Rica tudta győzelemre váltani, így most Hollandia ellen készülődhet a következő mérkőzésre.
Costa Rica utcáin pedig, mint kiderült csak a lottóárusok búsulnak. “Mindenki olyan boldog, hogy senki sem vesz lottót, márpedig én ebből élek” – mondta a BBC Mundo tudósítójának egy, az ünneplést szótlanul figyelő utcai árus.
“Holnap azonban valószínűleg behozom a lemaradást. Itt mindenki nagyon babonás, a 11-est boldog-boldogtalan megfogja játszani”.