Mindenért Mick Jagger a felelős – vélik a brazilok

Kérünk, hogy ne tippelj a győzelmünkre – mondják a brazilok Mick Jaggernek, akit azzal vádolnak, hogy felelős Olaszország vereségéért. Mivel az olaszok győzelmét jósolta és ilyen baleset történt már vele kapcsolatban a foci történetében.

A 70 éves rocksztár ugyanis nem hoz szerencsét – vélik a brazilok. Ez már 2010-ben is így volt, amikor Jagger együtt nézte az akkori Mundial meccsét Bill Clinton néhai amerikai elnökkel és többször nyilvánosan is biztosította, hogy az amerikai megnyerik a meccset Ghána ellen. Ez persze nem így történt.

Mick Jagger szombaton Rómában adott koncertet és a 70 ezres rajongótábornak azt mondta, Olaszország hazaküldi Uruguayt a Mundiálról – és hát az eredményt tudjuk: Olaszország-Uruguy 0:1. S aki csomagolhatott, azok az olaszok voltak.

S persze arra is sokan emlékeznek, hogy Jagger mit mondott a világbajnokság válogató mérkőzése előtt Portugáliának: Cristiano Ronaldo a biztosíték arra, hogy a csapat minden fordulót megnyer. S aztán a jóslat nem jött be.

A twitteren is mellényúlt a rock énekes. Amikor junius 19-e közeledett, Jagger azt kürtölte világgá az oldalán, hogy ,,gyerünk, gyerünk, Angila, ez egy megnyerhető meccs”.  Hát nem volt az, Uruguay elláta a brit nemzeti 11 baját.

A brazilok már a Dél-Afrikai Mundiálon felfigyeltek Mick Jagger szerencsétlen jóslataira. Amikor arra kerestek magyarázatot, hogy miért is vesztettek a négyes döntőben Hollandia ellen, arra a megállapításra jutottak, hogy mindenért Mick Jagger a felelős, aki a fiát a brazil nemzeti válogatott mezébe öltöztette. Aztán jött az amerikai csapat veresége és ott volt akkor is a nézőtéren, amikor a németek 4:1-re elverték Angliát.

Ezért most a brazilok kifejezetten kérik Mick Jaggert: ne jósoljon és ne nézze a meccset! Ezt kérik tőle a facebookon, a twitteren és minden lehetséges eszközzel. Ígérik neki, hogy továbbra is szeretik a zenéjét – ahogyan 2006-ban a Copacabana-i koncerten egymillió brazil tapsolt neki. De  maradjon a zenénél….

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez