A tűzeset azt követően történt, hogy alig egy hónapja kigyulladt Venezuela legnagyobb olajfinomítója, mivel berobbant a gáz az egyik tartályban.
Az Amuay finomítóban történt tragikus balesetnek 42 halálos áldozata volt és több tucatnyian megsebesültek. A balesetben 1600 lakóépület is megsemmisült.
Az El Palito finomító 146 ezer hordó olajat termel naponta, alapvetően a belső venezuelai piacra. A létesítmény Puerto Cabello város közelében fekszik, az ország északi részén, Carabobo államban. Az egyik tároló még ég, a tűzoltók harcolnak a lángokkal, a másikban már sikerült eloltani a tüzet.
A miniszter szerint a villám a két tartály körül lévő gázokat gyújtotta meg és ezt követően robbant be a tároló is. A korábbi vádak megismétlődését megelőzve a miniszter kiemelte, hogy az eset természeti csapásnak tulajdonítható és semmi köze sincsen az olajlétesítmények karbantartásával, vagyis nem történt rövidzárlat. A létesítmény fel van szerelve villámhárító rendszerrel – tette hozzá a miniszter. (BBC)