Boldog 5522-őt! Itt az Andoki Újév

 

Minden relatív, így az idő is az. Míg a Gergely-naptár szerint 2014-et írunk, az iszlám időszámítás pedig 1435-nél tart, addig Bolíviában a nyári, azaz helyben éppenséggel téli időszámítás szerint éppen ma fordul az aimara naptár az 5522. évébe.

A Willkakuti, azaz “a Nap visszatérte” Bolívia amazóniai és andoki népei számára az új év eljövetelét jelenti, amely nap egyébként a Többnemzetiségű Államban nemzeti ünnepnek számít. Az aimara újévkor, amikor a nap áthalad Tiwanaku Kalassaya templomának “Nap Kapuján”, tartják a Mara T’aqa-t, az ősi indián ünnepet. Az andoki hitvilág – és a modern tudomány szerint is – a Nap (Tata Inti) ilyenkor eltávolodik a földtől, ahhoz pedig, hogy ismét közelebb kerüljön bolygónkhoz – immár a kecsua és aimara hitvilág szerint – különböző áldozatokat és ceremóniákat kell bemutatni.

Az őslakosok lámákat, kokalevelet, alkoholt és dohányt áldoznak Pachamamának, azaz a Föld Istenasszonyának amelyeket rituális máglyán égetnek el, a lámák vérét a földnek ajánlják, húsukból pedig ünnepi étkeket készítenek.

Az aimara időszámítás egyfajta hold-nap naptáron alapul, amely június 22-étől számol 13, 28 napos hónapot, amelyek 364 napos évet tesznek ki. Június 21-e a 365-ik nap, amelyet csak az ünneplésnek szentelnek az őslakosok.

Az téli napforduló több egyszerű csillagászati eseménynél. Az Andokban ugyanis ekkor ér véget a mezőgazdasági év, a termények, elsősorban a krumpli betakarítása, amelyet ilyenkor kiszárítanak, hogy a sokáig eltartható chuñót készítsenek a gumókból, valamint ez után a dátum után zajlik a burgonya kiválogatása is. A legszebb darabok a jövő évi vetésbe kerülnek, így biztosítva a lehető legjobb genetika tovább öröklődését, a maradék pedig vagy a fazékba vagy a helyi piacokon köt ki.

00willa2

Bolíviában 2009-óta nemzeti ünnep és munkaszüneti nap az Andoki és Amazóniai Újév, mégpedig a 2009. év június 17-ei 173-as számú kormányrendelet értelmében.

“Nem akármilyen új évről van szó, egy új időszak veszi kezdetét, amit bizalommal, optimizmussal és új tervekkel várunk” – mondta Félix Cárdenas, a bolíviai dekolonizációs miniszterhelyettes.

A legnagyobb ünnepségeket a Titicaca-tónál, a Tiwanaku romjainál, Potosíban és La Pazban tartják majd. Evo Morales Aima államfő idén az Inka Birodalom végárának számító Samaipatában (kecsuául “hegyi pihenő”), a Fuerte de Samaipata hatalmas monolit régészeti emlékénél ünnepel, ahol jelen lesznek az aimara és a kecsua közösségek vezetői és több állami előkelőség is.

00willa4

A Willkakuti és a Mara T’aqa, a kecsuák számára az Inti Raymi néven ismeretes és Budapesten is megülik, azaz táncolják a magyar latin közösség tagjai, mégpedig június 24-én. Amennyiben szép derűs reggelre ébred, akár festői Budapest, akár az Andok fennsíkján magasodó Tiwanaku, úgy szerencsés és sikeres új évre számíthatunk.

Boldog Mara T’aqa-t és 5522-őt kedves olvasó!

{youtube}HIfrfmTOSRg{/youtube}

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez