A brit guayanában kiadott kincset egy gyüjtő vette meg telefonos liciten és nem kívánta felfedni kilétét. A Sotheby’s tájékoztatása szerint a pecsét a brit gyarmati birodalom tulajdonát képezte és brit Guayana területén használták az 1856-os kiadását követően. Méretét tekintve 2,54×3,17 centiméteres és egy bíbor színű alapon fekete feliratot tartalmaz. A felirat mellett egy hajó alakját formálták meg rajta és latinul az ,,adjuk és visszavárjuk” szöveg van ráírva. A történelem során most adtak ki legtöbb pénzt egy pecsétért: vagyis eladási ára messze meghaladja azt, amit egy hasonló tárgy valaha elért a Sotheby’s vagy más aukción. Ez a pecsét egyébként már negyedik alkalommal állít fel eladási rekordot. Ezt a rekordárat megelőzően a Treskilling Amarilla adta el 2,2 millió dollárért 1996-ban.
Még korábban pedig John E. DuPont milliárdos vette meg 1980-ban ugyancsak akkori rekord 935 millióért, de a pecsét nem hozott neki szerencsét. A bokszolás nagy szerelmesét és támogatóját 1984-ben egy olimpiai bajnok bokszoló meggyilkolásáért börtönbüntetésre ítélték, ahol 2010-ben meghalt.