Jó tempóban csökken az infláció Botswanában – az elnök, Seretse Khama Ian Khama szerint 2011-ben igen jelentős mértékben, 8,5 százalékkal mérséklődött a pénzromlás, és lett 7,5 százalék. Tavaly pedig öt. A központi bank középtávú célkitűzése a 3-6 százalék közötti sáv. Az országban a gazdasági növekedéssel párhuzamosan gyarapodott a munkahelyek száma, az elnöki nyilatkozat szerint azonban még mindig nem sikerült felszámolni a korábbi túlzott munkanélküliséget. Mindenesetre nemzeti foglalkoztatáspolitikai programot írnak Botswanában, mégpedig a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet közreműködésével. A gazdasági pangás évei – 2008. és 2009. – után a kiegyensúlyozott költségvetés időszaka következett el, tartalékokat képeztek és törleszti adósságait az ország.
Egy elégedett elnök Afrikából
A gazdaság növekedésével és új munkahelyekkel alapozza meg fejlődését Botswana – az elnök elégedett a középtávú inflációs célkitűzéssel is.
(Visited 1 times, 1 visits today)