Dávid és Góliát: Philip Morris kontra Uruguay

Dávid és Góliát a harcmezőn: nem kétséges, ki áll nyerésre, de ez esetben Uruguay mégis vette a bátorságot és nekiment Góliátnak, vagyis a Philip Moris nemzetközi óriásnak. A vita tárgya a dohányzásal szemben elfogadott uruguayi megszorító intézkedések.

Uruguayban 2009-re a kereskedelembe került dohánytermékek 80 százalékának a dobozán ott volt a fenyegető felirat: rákot, impotenciát és más egészségkárosodást okoz a dohány élvezete. S emellett eltűnt a dobozokról annak a megjelölése is, hogy enyhe, közepes vagy nagy mennyiségű nikontartalomról, esetleg mentolos cigarettáról van-e szó a dohánytermék esetében.

Ezt egészítették ki a múlt héten viszont az uruguayi felsőház elfogadata azt a törvényt amely előírja, hogy a forgalmazó nem teheti közszemlére a boltokban a dohányárut. A törvényt ezek után még az alsó háznak is meg kell szavaznia, azonban mivel ebben a kamarában is többséggel rendelkezik a José Mujica államfő nevével fémjelzett Frente Amplio formáció, a jogszabály elfogadására minden esély megvan.

Az új szabályozás értelmében tehát, a dohányáruk értékesítésére jogosult trafikokban a vásárlók csak a cigaretták márkáját és árát olvashatják majd, magát a cigisdobozt még csak nem is láthatják a pultokon. Uruguayi vélemények szerint az ország mindenben eleget kíván tenni az Egészségügyi Világszervezet előírásainak, ahogy azt a korábban aláírt nemzetközi konvenciók megkövetelik.

E törvény ellen szállt harcba a Philip Morris, amely most úgy véli, hogy az uruguayi törvények nem az egészség megóvásáról szólnak, hanem a szabad kereskedés jogát sértik és támadást intéznek az országban megtelepedett külföldi befektetők ellen. Ennek értelmében fordult a Philip Morris a Világbank bíróságához: vizsgálja meg és ítélje el Uruguayt a szabad kereskedés akadályozása miatt. A testület azonban nem foglalt egyértelműen állást ez ügyben, így a nézeteltérés fennmarad, Uruguay nem tágít. A bíróság szerint ilyen esetre még nem volt példa: egyik oldalon a befektetők érdekeinek védelme áll, a másik oldalon az egészség védelméről szól nemzetközi egyezmények.

Mint mondják, a jelenlegi uruguayi dohányzásellenes törvényeknél csak az izlandi javaslat volt hajmeresztőbb, amely recepre adta volna a cigarettát… de leszavazták.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez