Az elnökválasztás második fordulójában, márciusban Cerén – a kormányzó Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) jelöltjeként – kis különbséggel (a szavazatok 50,11 százalékát megszerezve), de legyőzte jobboldali ellenfelét, Norman Quijánót (49,89 százalék).
A nyolcvanas években Cerén még az amerikai vezetés támogatását is élvező salvadori kormányzat ellen harcolt az FMLN tagjaként. A szervezet azt követően alakult párttá, hogy 1992-ben békét kötött a kormánnyal. A 12 éves fegyveres konfliktusnak 76 ezer halálos áldozata volt.
A jelenlegi győztes Sánchez Cerén, az elmúlt terminusban az FMLN színeiben kormányzó Mauricio Funes alelnökeként töltött be politikai tisztséget, a választások után, pedig a közép-amerikai ország első gerillaparancsnokból államfővé avanzsált politikusa lett.
Cerén megválasztásával a salvadoriak további öt évre bizalmat szavaztak a Funes által elindított szociális politikáknak valamint a több évtizede regnáló jobboldali kormányokat 2009-ben váltó FMLN-nek.
A 2009-óta kormányzó FMLN a polgárháborút lezáró békeszerződés előírásainak megfelelően 1992-óta politikai pártként van jelen az ország törvényhozásában.
Az FMLN ugyan már az előző elnökválasztást is megnyerte 2009-ben, de Mauricio Funes személyében akkor még olyan jelölt került hatalomra, aki a gerillaháborúban személyesen nem vett részt.
Sánchez Cerén hatalomra kerülésével Salvador az ötödik olyan ország Latin-Amerikában, amelyben volt gerillák kormányoznak. Kubát, Uruguayt, Brazíliát és Nicaraguát is egykori felkelők irányítják jelenleg.