Virtuális libegőzés La Paz felett (videóval)

“El Alto, El Alto, El Altóóó!, Terminal,Terminal,Terminalll!” Ilyen és hasonló kiáltások kakofóniájára kellett hegyeznie a fülét annak, aki La Paz amúgy is igen magasan épült belvárosából a még magasabban elterülő El Altóba – vagy éppen fordítva – kívánt eljutni. A taxisok üvöltözését pedig csak a forgalmi dugókban szorult kollégáik folyamatos dudálása harsogja túl. Most azonban vége a túlzsúfolt, 20 éves Toyota Coasterek ajtajában lógásnak és némi szerencsével a forgalmi dugók is valamivel ritkábban kötik gúzsba a belvárost, ugyanis Bolíviában átadták a világ legmagasabban épült libegőjét a Mi Telefericó-t, a kedves olvasót pedig rövid virtuális libegőzésre hívjuk a szédítő magasságban.

A drótkötélpályát Evo Morales államfő jelenlétében adták át, majd ősi andoki szokás szerint a “challa” szertartással szenteltek fel, alkoholt, dohány, virágszirmokat és kokaleveleket ajánlva a Pachamamának, azaz a Földisten-asszonyak.

A tegnap átadott vörös vonal egyike a három libegőnek, amely La Paz és El Altó között szállítja majd az utasokat. Az építő osztrák Doppelmayr cég menedzsere, Javier Tellería szerint a nehéz bolíviai terepre elképzelni sem lehetett volna jobb közlekedési eszközt, mint a lanovkát, amely elektromos meghajtásával közvetlenül nem szennyezi a környezetet és hozzájárul ahhoz is, hogy kevesebb autó cirkáljon az amúgy is rendkívül forgalmas La Paz-i utcákon. A drótköltélpályát tartó oszolopkat a cég földrengés álló technológiával építette, tekintettel a szeizmológiai szempontból aktív térségre.

A Mi Teleférico – azaz az Én Libegőm – a világ legmagasabb, leghosszabb és legtöbb utast szállító városi lanovkája 11 kilométer hosszú útvonal, 11 állomásán keresztül 109 kabinnal naponta 30 000 utast szállít, napi 17 órás műszakokban.

A 234 millió dolláros beruházásból megépülő libegő megváltás azoknak, akik nap mint nap dugig telt minibuszokkal és taxikkal voltak kénytelenek fel- vagy leereszkedni a La Pazt El Altótól elválasztó 500 méteres szintkülönbségen.

 

{youtube}cvpS395Xnwc&feature{/youtube}

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez