Argentina hitelezői újra remélnek: megszületett a megállapodás

Argentína 9,7 milliárd dolláros fizetési megállapodásra jutott a fejlett hitelező országokat tömörítő Párizsi Klubbal a 2001-es pénzügyi összeomlást követően fennmaradt adósságának rendezésére.

Axel Kicillof argentin gazdasági miniszter csütörtökön jelentette be a megegyezés fő részleteit az érintett 19 hitelező országgal, amelyek még a hatvanas években kezdtek kölcsönt adni a dél-amerikai országnak. Kiciloff  a megállapodás rugalmas voltát hangsúlyozta az argentin Clarín lapnak, a legfontosabbnak azt tartotta, hogy nincsenek előfeltételek. „A lehetőségeink szerint fizetünk” – mondta.

Az egyezmény szerint Argentína öt év alatt törleszti az adósságot, de szükség esetén a határidő me két évvel meghosszabbítható. Öt éves törlesztés esetén a kamat három százalék, hét év esetén 3,8 százalékra emelkedik. Kiciloff azt ígéri, hogy az első 650 millió dolláros törlesztő részletet még júliusban kifizetik, 2015-ben és 2017-ben viszont kevesebbet, mert az említett két évben kell visszafizetni az időközben dollárban kibocsátott állampapírokat.

A megállapodás ütemezése szerint 2015 májusában esedékes további 500 millió dolláros tétel. A miniszter jelezte, Argentína ugyanakkor kész gyorsabban is teljesíteni az adósság visszafizetését, mennyiben jelentős új külföldi befektetések érkeznek.

A Párizsi Klub maga is rugalmasnak és fenntarthatónak nevezte a megállapodást, hozzátéve, hogy annak teljesítése segíti Argentínát kapcsolatai normalizálására a nemzetközi pénzügyi közösséggel – írja a NOL.

Ehhez a megegyezéshez nem volt szükség az IMF hozzájárulására. Ilyenre eddig  csak egyszer, a Párizsi Klub és Indonézia közti megállapodáskor, a 2004 decemberi cunamit követően volt példa, mert figyelembe vették a délkelet-ázsiai ország hatalmas kárait.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez