A fent említett bányászok munkakörülményei nem sokat javultak a gyarmati idők óta. Ugyan ma már nem töltenek egyhuzamban hét napot a föld alatt, de így is a 8-12 órás munkanapot mindenféle szünet nélkül dolgozzák végig a vájárok, és csak a kokalevelek rágcsálása enyhít valamelyest az éhségen és a szomjúságon.
Potosí a valaha is felfedezett leggazdagabb nemesfém-lelőhely a világon. A gyarmati korban bányászott ezüst 80%-át itt hozták a felszínre, Potosí pedig a spanyol nyelvben mind a mai napig a fényűző gazdaság szinonimája.
Azt is beszélik, hogy a bányákból annyi aranyat és ezüstöt termeltek a spanyol korona számára, hogy abból egy teljes egészében ezüstből készült hidat lehetett volna építeni az Atlanti-óceánon keresztül Madridig. A maga 160 000 lakosságával Potosí a 16-17. században Amerika legnépesebb települése volt, a fényűző metropoliszra pedig méltán irigykedhettek az Óvilág olyan nagyvárosai is, mint London vagy Párizs.
Az amerikai ezüst története sohasem kapott akkora nyilvánosságot, mint az Újvilág aranya, pedig miközben a gyarmatosítók közel 8 millió rabszolgát dolgoztattak halálra a Cerro Rico gyomrában, a spanyol gályák pedig tonnaszám hordták az ezüstöt Európába, a történet szereplői valami olyasminek voltak részesei, ami jóval túlmutatott a koron. Valójában az aimara bányászok, a korona kincstárnoka, sőt, még az ezüstöt az Andokból a kikötőkbe szállító szamár is a modern európai kapitalizmust építette, még ha akkor erről egyiknek sem volt még halvány fogalma sem.
Sőt, sokan mind a mai napig nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy az ipari forradalom mellett nem egyéb, mint Bolívia és Amerika mesés gazdagsága indította útjára a modern kapitalista fejlődést.
A Cerro Rico gazdasága minden képzeletet felülmúlt, Potosíban szó szerint halomban állt az ezüst a híres Casa de la Moneda királyi pénzverde udvarán, ahonnan végtelen szamárkaravánok szállították a pénzt a spanyol kikötőkbe, onnan pedig Sevillába.
Az emberiség története során még soha nem volt ilyen mennyiségű pénz az emberek kezében. Amerika felfedezéséig a földi javak felhalmozása kevés kivételtől eltekintve fáraók, császárok, királyok és egyéb előkelőségek kiváltsága volt. Az Újvilágból beáramló ezüst azonban lehetővé tette, hogy az egyszerű ember is a pénzpiac szereplője lehessen, sőt, az amerikai ezüst hozta létre egyáltalán a pénzpiacot.
Persze a gyarmatokról bőven érkezett arany is, azonban az olcsóbb ezüstből vert alacsonyabb címletű érmékre jóval nagyobb kereslet mutatkozott, hiszen az egyszerűen használható univerzális váltópénzre mindenkinek szüksége volt, a halásztól a péken és a paraszton át a királyokig. A nemesfémek hiánya már a Római Birodalom idejében is komoly fejtörést okozott a császároknak, akik kétségbeesésükben értéktelen fémpénzeket vontak be ezüsttel vagy arannyal, hogy fizetni tudják népes zsoldosseregeiket.
A Cerro Rico kiaknázásával pedig végre mérhetetlen mennyiségű ezüst érkezett Európába. Nem egészen 50 évvel Amerika felfedezése után az öreg kontinesen megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz volumene, és Amerika ekkor már tízszer annyi ezüstöt termelt, mint amennyit a világ összes bányája együttesen képes volt a felszínre hozni.
Az Európába érkező gyarmatáruk fogadását bonyolító Sevillába a 16. századtól kezdve háromszáz éven keresztül nem kevesebb, mint 17ezer tonna ezüstöt szállítottak, ami mai árfolyamon körül belül 300 milliárd dollárt jelent, az ezüst mellett pedig 200 millió dollárnyi arany is érkezett az Óvilágba.
Nápolyban például 1570-ben alig 700 000 dukát forgott közkézen, míg 1750-re már 18 millió dukát cserélt gazdát a piacokon. Hasonlóképpen Franciaországban, ahová az Újvilág gazdasága valamivel később érkezett meg, az 1670-ben 120 milliós pénzforgalom 1770-re 2 milliárdra hízott.
Kezdetben úgy tűnt, hogy a csillagászati mennyiségű nemesfém az uralkodó osztályok pozícióit erősíti, azonban hamarosan bebizonyosodott, hogy kialakuló pénzpiac gyökeresen átrendezi majd a társadalmi és hatalmi viszonyokat, és nem a feudális osztály előnyére.
A monetáris piac kialakulásával a történelem során először az egyszeri halandó számára is lehetővé vált a tőke felhalmozása, az első kapitalisták megjelenésével pedig olyan új gazdasági szereplők léptek a porondra, akik bizony hamarosan politikai hatalmat is követeltek maguknak, így a korona által importált ezüst és arany éppen az abból hasznot húzni kívánó feudalizmust építette le. A pénzpiac dinamikus fejlődésével immár nem a birtokolt földek jelentették a társadalmi státusz és a gazdagság egyetlen mércéjét, Európában megjelent az a merkantilista tőkésosztály, amely később az egész világot meghódította.
Az új gazdasági rendszer alapjainak kialakulása mellett Amerika felfedezésének volt egy másik, szintén kevéssé ismert vetülete. Az Európába Afrikából lassan és költségesen aranyat szállító karavánok néhány éven belül feleslegessé váltak, a piacon nagy mennyiségben megjelenő ezüst értéke pedig rohamosan csökkent. A Kelet-Európát, a Közel-Keletet, Görögországot és Észak-Afrikát uraló Oszmán Birodalom egy évszázad alatt elvesztette gazdasági kulcspozícióját. 1584-re például az egykor keresett török valuta, az ezüstből vert akcse értéke alig felére zuhant. A gyarmatokról beáramló hatalmas gazdagság tehát nagyobb mértékben járul hozzá az iszlám világ hegemóniájának hanyatlásához, mint bármelyik keresztes háború vagy belső hatalmi viszály.
Az addig nyersanyagokat exportáló Afrika is hirtelen piac nélkül maradt, ami fontos szerepet játszott abban, hogy az elkövetkező századokban jórészt saját lakossága – azaz a rabszolgák jelentették fő kiviteli cikkét.
A történelem fintora, hogy a Cerro Rico ezüstjéből és aranyából éppen azok húzták a legkevesebb hasznot, akik, úgymond a legközelebb ültek a tűzhöz. A spanyol gyarmatbirodalom a mesés kincsek ellenére gyors hanyatlásnak indult. A korabeli feljegyzések szerint a Sevillába érkező arany és ezüst 60%-ka egyenesen angol, holland, svájci és francia bankokba áramolt tovább, vagy pénzéhes kereskedők és kalózok markában kötött ki, hozzájárulva Nyugat-Európa rendkívül gyors gazdasági fejlődéséhez és a modern világgazdaság kialakulásához. Közvetve ugyan, de az indiánok vérével bemocskolt ezüstre épített gazdasági és politikai rendszer folyományaként Európa egyik háborúból a másikba sodródott, és bár talán túlzásnak tűnhet, de tény, hogy a korai kapitalista gazdaság végül az első világháborúban és az azt követő világválságban futotta ki magát, és mutatta meg igazi árnyoldalát.
Annak ellenére pedig, hogy a Cerro Ricóból több millió indián és afrikai rabszolga élete árán elképzelhetetlen mennyiségű nemesfémet bányásztak, a Casa de la Mondédában pedig több milliárd pénzérmét vertek, Bolívia évszázadokon keresztül Latin-Amerika legszegényebb országaként vegetált. A világ leggazdagabb ezüstbányájának otthont adó nemzet lassú fejlődését a 80-as évekre 15 000%-os infláció törte derékba, és az egykor a mesés gazdaságot termelő Bolívia tonnaszám importálta Brazíliából és Németországból az olcsó papírpénzt, amit szinte talicskán hordtak az emberek a piacra, ha vásárolni akartak.
A gyarmati korból hátra maradt meddőhányókon és rögtönzött tárnákban ezüst után kutató bányászok jó része továbbra is középkori nyomorban tengődik. A bányák kimerülése után pedig gyorsan hanyatlásnak induló, egykor fényűző Potosí ma a kapitalizmus első és legfontosabb, bár igen kevéssé ismert emlékműve. A Cerro Rico története pedig tanulságos tanmese a gazdagságról, a kapzsiságról és arról, amit ma nagy lelkesedéssel fejlődésnek hívunk.