Az amerikai kontinens déli államai már több nemzetközi fórumon igyekeztek meggyőzni – elsősorban – az Egyesült Államok kormányát és e kérdésben a legnagyobb támaszát, Mexikót: vizsgálják meg, hogy miért nem hatékony a jelenlegi kábítószer-ellenes küzdelem. Az ugyanis már nem kérdés, hogy teljesen hatástalan.
A dél-amerikai országok közül többen a drogrendelkezések enyhítésében, a könnyű drogok ellenőrzött engedélyezésében, és a szegénységet felszámolni hivatott szociális programokban látják a kérdés megoldásának az alapjait. A drogok engedélyezése kihúzná a talajt a csempészet és az azzal kapcsolatos bűnözés alól, míg a szegénység elleni hatékonyabb lépések csökkentenék a drogfutárok utánpótlását.
Az államfők – Kolumbia, több közép-amerikai állam és Mexikó képviselői – megállapították: ötven év megfelelő időtáv arra, hogy megvizsgáljuk, amit tettünk és megállapítsuk, miért nem érjük el a megfelelő eredményeket – mondta Otto Pérez guatemalai elnök. A kolumbiai elnök emlékeztetett arra, hogy az Amerikai Államok Szervezetének cartagenai tanácskozásán központi kérdés volt a droghelyzet, és készült egy elemzés is erről, de a szervezet – az Egyesült Államok és Mexikó gyökeresen más véleménye miatt – nem tudott döntésre jutni a kérdésben.
A hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokba érkező kábítószer 90 százaléka Dél-Amerikából érkezik és egyre gyakrabban érinti a közép-amerikai államok területét is. Mexikó példája azt mutatja, hogy a 60 ezer halott fényében a drogháború jelenlegi formája hatástalan – mutattak rá az elnökök. (informador)