Benzint vittek az iskolabuszban – 31 halott

Istentiszteletről szállította hazafelé a gyerekeket az a kolumbiai busz, amely kigyulladt és harmincegyen vesztették életüket.

Legkevesebb 32 gyermek halálra égett, 24 társuk pedig súlyosan megsérült egy autóbusz balesetében vasárnap Kolumbia északi részén – közölte a helyi vöröskereszt hétfőn. Vasárnapi jelentések még 26 halálos áldozatról szóltak.

A busz, amely a pünkösdista egyház istentiszteletéről szállította haza a gyerekeket, eddig ismeretlen okból kigyulladt a Karib-tengeri partvidékhez közeli Fundación városában. A gyerekek egy része a lángokban veszítette életét, a többi áldozat a kórházba szállítás után halt meg.

A helyi rendőrség szerint a gyerekek egy- és nyolcéves közöttiek voltak. Azt is közölte, hogy a buszon robbanás történt, és ezután gyulladt ki a jármű. Helyi médiajelentések szerint a járművön műanyag kannákban benzint csempésztek, ez okozhatta a robbanást, de hivatalosan ezt az értesülést nem erősítették meg.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök, aki rettenetes tragédiáról beszélt, a szerencsétlenség helyszínére készül utazni. Twitter-üzenetében azt írta, hogy az országot gyászba borította a szerencsétlenség.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez