A lövések akkor dördültek el, amikor az ellenzék karavánját és az őket kíséró tömeget feltartóztatták – állítólagos hivatalos személyek.
Tareck El Aissami, venezuelai belügyminiszter közölte, hogy kivizsgálják a történteket, de az ,,állítólagos merénylőket” már megtalálták: egy 63 és egy 32 éves férfi kezdett lövöldözni.
Az ellenzék közleménye szerint a Caprilest kísérő karavánt akkor tartóztatták fel, amikor az be akart térni egy olyan városnegyedbe, ahol hagyományosan szegények laknak, és Hugo Chávez híveiként ismert a hely. Az ellenzék szerint a halálesetet nem a megtörténtek szerint ismertette az állami televízió, amely balesetnek állította be az eseet. Ezzel szemben a két politikai aktivista egy nyilvános helyen, a menetben kapta a halálos lövéseket.
A kampányok során – amely a végéhez közeledik – voltak már összetűzések, kődobálások, de ilyen súlyos incidens még nem történt. A külföldi sajtó az esetek nyomán máris az erőszak kirobbanásáról beszél – amelynek elmaradása nagy csalódást okozna egyes médiák képviselőiben. (BBC)