A világ hét természeti csodája – egy kis emlékeztető

Az Amazonas folyó és az argentin-brazil határvidéken lévő Iguazú vízesései is szerepeltek azon a listán, amelyet a svájci székhelyű N7W (New 7 Wonders) szervezet tett közzé emberek millióinak szavazatai alapján.

Az egész földkerekség lakóit buzdították arra, hogy mondjanak véleményt lakóhelyünk, a Föld csodáiról. Magyarország a Dunával és a Balatonnal indult a versenyben.

A szavazatokat interneten, telefonon és szöveges üzenetben lehetett eljuttatni a szervezethez, amely eredetileg 2007-ben 220 ország 440 természeti ,,csodáját” jelölte meg kindulópontként. Az utolsó körben 28 helyszín maradt és közülük került ki a fent említetteken kívül a vietnami Halong öböl, az indonéziai Komodo sziget, a dél-koeai Jeju-sziget, a  dél-afrikai Mesa hegység és a Fülöp-szigeteken fekvő Puerto Princesa-i földalatti folyó. Magyar természeti kincs nem került fel a 28-as listára, így az utolsó hét közé sem: a pályázó Balaton és a Duna sem kapott elegendő szavazatot. Az N7W hozzátette az eredmények bejelentésekor, hogy mivel még nem sikerült a digitális telefonon leadott szavazatokat összesíteni, ez az eredmény ideiglenesnek tekinthető. 

Amazónia legnagyobb részét az Amazonas esőerdő teszi ki, melynek 5 millió négyzetkilométeres, területén 9 ország osztozkodik. A határokat nem tisztelő rengeteg, a világ összes esőerdeinek a felét teszi ki. Bár állatvilága rendkívül gazdag, az őserdő irtása miatt veszélyben van. Amazónia nem létezhetne az Amazonas nélkül, ami a legnagyobb vízhozamú folyó a világon. Érdekesség, hogy egyetlen híd sem keresztezi útját a forrástól egészen az Atlanti-óceánig.

 

igauzuAz Igauzú folyón található vízesés rendszer Argentína és Brazília határvidékén gyönyörködtet. A félkör alakban lezúduló víz 275 kisebb vízesésből áll, a legnagyobb, “Ördög Torkaként” is nevezett zuhatag 80 méter magas és a vízesés vízhozamának felét nyeli el. A zuhatagot körülölelő két nemzeti park több száz ritka és veszélyeztetett faj otthona.

A dél-koreai Jeju vulkanikus sziget Korea partjaitól 130 kilométerre, délre található. Korea legnagyobb szigete és legkisebb tartománya is egyben. Központi eleme a kialudt, 1950 méteres Hallasan tűzhányó, amit 360 úgynevezett parazitavulkán vesz körül.

20090525komodoisa9Indonéziában a három nagyobb és több kisebb szigetet magába foglaló Komodói Nemzeti Parkot 1980-ban alapították, hogy megvédjék a kihalás felé sodródó komodói sárkányt. Az intézkedés hatására nemcsak az óriásgyík menekült meg, de több szárazföldi és tengeri faj is biztonságba került. Mint a lista megannyi szereplője, ez a terület is vulkanikus eredetű.

 

 

puerto_pA Puerto Principe-i csoda a több barlanggal, álló és függő cseppkövekkel tarkított földalatti folyó 8,2 kilométeren még hajózható is, a turisták nagy örömére. A barlang bejáratánál lévő ősi fák és a kristálytiszta vizű lagúna sok majomfajnak, gyíknak és mókusnak az élőhelye.

Halong-obol_atermesze9A Halong-öböl Vietnamban 120 kilométeren nyúlik el és közel 2000 szigetet ölel körbe. Némelyiken hatalmas barlangok, másokon csendes halászfaluk lapulnak. Neve “a leszálló sárkányok öblét” jelenti. A legenda szerint, idegenek támadták meg az itt élő embereket, de egy sárkányanya megelégelve a látottakat, a helyiek segítségére sietett. Olyan gyöngyökkel bombázta az ellenség hajóit, melyek vízhez érve Jáde kövekké válnak. S valóban: az öböl egy igazi drágakő!

20090722atermesze25A találó név (asztalhegy) a hegy formájára utal. A Dél-Afrikai Köztársaság fontos turisztikai látványossága, a lusta látogató akár felvonóval is “megmászhatja”. A hegy csak része a változatos és izgalmas Table Mountain Nemzeti Parknak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez