Eközben – mint a kampány alatt végig – az eseményeket twitteren követhették, akik nem vettek részt a tömegeket megmozgató felvonuláson.
A többségében piros trikóban hömpölygő tömeg éljenzések közepette fogadta a nyitott teherautó platóján érkezó – híveitől különbözően kék-fehérbe, majd esőköppenybe öltözött – Hugo Chávezt. Az üdvözlő beszédekben a szónokok egymásnak adták a mikrofont, felsorolva azokat a tetteket, amelyeket az elmúlt 14 év alatt fontosnak tartottak Venezuela számára. A köszönő beszédekben a nép hatalmát, Venezuela önállóságát és a szociális intézkedések hosszú sorát emlegették – köszönetet mondva Commandante Cháveznek. Sokan említették, hogy a választáson különösen fontosak a baloldali irányban fejlődő latin-amerikai országok számára: így Bolívia, Argentína, Ecuador, Nicaragua és egy sor karibi állam, valamint Kuba számára is.
Chávez kampánya során azzal támasztotta alá ismételt, immár harmadik elnöki jelölését, hogy ujabb hat évre van szüksége szociális programjának megvalósításához és Venezuela szocialista átalakításához.
Chávez legkiemeltebb programigéretéhez a szegénységgel való harc végigvitele és a hatodik elnöki periodus végére a súlyos szegénység felszámolása szerepelt: amikor 1998-ban átvette a hatalmat, a szegénységet 60 százalék körüli becsülték Venezuelában. Ma a kormány szerint a lakosság 27 százaléka szegény – ez rendkívül jó aránynak számít a dél-amerikai országok között és ezt az eredményt, az irástudatlanság felszámolásával együtt, nehéz elvitatni Hugo Chávez rendszerétől. Beszédét azzal zárta: éljen az ifjúság, éljen az eső! A kampányzáró hatalmas utcabálban folytatódott Caracasban.
Az eseményt a kormány ellenőrzése alatt lévő tévécsatornák egyenes adásban közvetítették: Venezuelában a sajtó 30 százaléka van a kormány oldalán – kormányforrások szerint.
Henrique Capriles, az ellenzéki oldal közös jelöltje és Chávez évek óta első komoly kihívója zárókampányát ugyancsak csütörtökön tartotta a nyugat-venezuelai Lara államban, Barquisimeto városban: ismételten a gazdaság ujraszervezését, a hatékonyság növelését, munkahelyek teremtését ígérte megválasztása esetére. Capriles a múlt vasárnap búcsúzott Caracastól – a mostani hírek szerint – két sugárútnyi hívével együtt. Helyi vélemények élesen ellentétes adatokat közölnek a két jelölt kampányát kísérő tömegekről.