Keressük Venezuelában Rosti Pál emlékhelyeit, azoknak a fotóknak a helyszínét, amelyeket a fotózgató magyar nemes megörökítésre érdemesnek tartott. Ilyen Simon Bolivar szülőháza.
Így mentünk el a belváros szívébe, a latin-amerikai szabadságharc hősének, Simon Bolivárnak a szülőházához. Ez persze így egyszerűen hangzik, de előtte komoly szervezést igényelt: itt ugyanis nem ajánlatos magányosan egy kamerával csatangolni. Ezért biztonsági kíséretet fogadtunk – a fiatalember arcára nem emlékszünk, keveset láttuk. Ami a bodyguardról mégis megmaradt bennünk, az a város ismeretének gyanított hiánya és az ára. Utóbbira még sokáig emlékszünk, mint ahogyan arra is, ahogyan ebéd után otthagyott bennünket és tovahajtott, mi pedig hosszasan kerestük leparkolt autónkat egy sötét teremgarázsban.
Rosti Pál fotóján egy jelentős méretű dombtetőn áll a bolivári szülőház, amelyben a nagy felszabadító, vagy ahogyan itt nevezik, az El Libertador született 1783. július 24-én. Ma már csak az ujjáépített változata létezik, hiszen az 1812-es földrengéssel – a legenda szerint – a spanyolok megbüntették a lázadó venézeket és a ház is odaveszett. A szabadságharcot azonban nem tudták megfékezni, Venezuela Bolivár harcának köszönhetően független lett.
A dolgok rendje szerint e nemes férfiúnak kellett volna nevet adnia az egész felszabadított kontinensnek: vagyis Latin-Amerika neve az igazságtalanság (egyik) emlékműve. Miért is nem hívják a kontinenst Bolivár földjének? Esetleg Kolumbiának? Amerigo Vespucci – akiről Amerika a nevét kapta – ugyan egy kereskedőházban hajózott Kolumbusszal, de a kontinens felfedezésében vagy függetlenségében kevés az érdeme. A zászló azonban neki állt.
A lotaringiai St. Diében működő Martin Waldseemüller német kozmográfus 1507-ben németes precizitásal és megfelelő körültekintés nélkül egy íróasztal mögött – ahogyan az lenni szokott – döntött: újonnan kiadott világtérképén Amerikának nevezi a földrészt. Az Újvilág név ezzel el is avult, aki adott magára, az már Amerikát emlegetett. Pedig ha egyáltalán jár egy név Amerigo Vespuccinak, akkor az Venezuela neve lenne: amikor meglátta az újvilág partjait, azt Venlencéhez hasonlította – innen már csak egy lépés volt a Venezuela név. Vagyis ha már az igazságtétel van napirenden, akkor a mai Venezuela nem más, mint Amerika, Latin-Amerika pedig Kolumbia (Kolumbusz révén) vagy esetleg Bolivia – a Felszabadító Simon Bolivar után.
Azt gondoltuk, hogy Bolivár szülőháza ma már nem állhat olyan szabadon a dombtetőn, mint ahogyan Rosti idejében állt, minden bizonnyal házak veszik körül, de hogy még megközelítőleg sem sikerül azt a látószöget belőni, ahonnan a kép készülhetett, az érdekes volt számunkra. Ugyanis nem volt domb, vagy pedig annyira ügyesen vette körül az építészet ezernyi alkotása, hogy dombról nehéz lenne beszélni. A mai ház pontos rekonstrukciója annak, amelyben valójában meglátta a napvilágot.
A házban Simon Bolivár személyes tárgyainak egy része látható, korabeli fegyverek, zászlók és egyenruhás bábuk kíséretében.
S még valami: a nemzeti bolivári hadsereg ifjú katonái ott jártunkkor éppen honismereti órán vettek részt. Ez némileg ismerős, az iskolai múzeumlátogatások emlékét idézte: elől haladt a múzeum alkalmazottja a tanárral és a látnivalókat mesélte, mögöttük loholt a jótanuló – az osztály pedig valahol a termekben kóválygott. A mai Venezuela kiemelt szerepet szán az oktatásnak és a hazaszeretet megőrzésének.
Simon Bolivár földi maradványain – miután hosszas egyeztetés után hamvait egy koporsóban hazahozták Kolumbiából – az intézmények megosztoztak: a koporsó ment a Museo Bolivariano épületébe, a hamvai pedig a Nemzeti Panteonba. Utóbbit sokat emlegették Hugo Chávez végső nyughelyéül, de a venezuelai egy békeszerető nép: ettől egyelőre eltekintettek.
