Jorge Quiroga volt bolíviai elnök még múlt csütörtökön adott át a sajtónak egy, az AÁSZ politikai titkára, Kevin Casas-Zamora által szignózott levelet, mely szerint a nemzetközi szervezet álláspontja szerint alkotmányellenes Morales újrajelölése az államfői posztra.
Casas-Zamora egyébként kerek-perec törvényellenesnek nyilvánította a bolíviai alkotmánybíróság ítéletét melyben jóváhagyja, hogy a baloldali Morales ismét megmérettesse magát a 2014-ben esedékes elnökválasztásokon.
Diego Pary bolíviai AÁSZ nagykövet rögtön elutasította a vádakat, és leszögezte, hogy Bolívia a legfelsőbb bírói testület az alkotmányos renddel teljes összhangban járt el, és jár el ez után is.
Insulza nyilatkozatában kijelentette, hogy a politikai titkár levele semmilyen formában nem tükrözi az AÁSZ álláspontját és hivatalosan is bocsánatot kért a többnemzetiségű állam képviselőjétől.
Végül az AÁSZ elnöke kifejtette, hogy a nemzetközi szervezet feltétel nélkül elfogadja és tiszteletben tartja a bolíviai alkotmánybírák döntését.