A kegyetlenségéről híres Los Zetas drogkartell vezetőjét, Heriberto Lazcano Lazcano alias “El Lazcát” a mexikói haditengerészet ölte meg tűzharcban, majd ezt követően a holttest eltűnt a temetkezési vállalkozó telephelyéról. Már az a tény is nagy vitát váltott ki, miért nem élve fogadták el azt a személyt, akinek a legtöbb információ volt a kezében a szervezett bűnözésről.
Utóbbi miatt – különösen a közösségi hálókon elmondott vélemények- azzal vádolják a mexikói hivatalos szervezet, hogy összejátszanak a drogkartellek bizonyos szektoraival és azért történhetett meg ez az eset, hogy eltűnt a holtest a temetkezési cégtől. Már az is számos kérdést vetett fel, miért nem a központi hullaházban őrizték ezt a fontos holttestet, mivel ez lett volna az előírás egy ilyen keresett személy esetében. El Lazca nem csak Mexikóban, hanem az Egyesült Államokban is a legkeresettebb személyekek egyike volt.
Heriberto Lazcano Lazcano egyike azoknak a katonatiszteknek, akik a kilencvenes évek közepén dezertáltak a mexikói hadsereg soraiból és létrehozták a Los Zetas elnevezésű, mára nagyhatalmú drogkartellt. A kartellek alalpszabályai között szerepel, hogy soha sem hagynak magyuk mögött egyetlen társat sem, tehát a kartellnek fontos volt, hogy megszerezzék a holttestet. A vita arról folyik, milyen szintű kapcsoatai lehetnek a hadseregnek a kartelekkel, ha ilyen dolog megtörténhet az országban. (foxnews)