Sao Paulo: Meleg Büszkeség Napja

Több százezer ember részvételével került megrendezésre Sao Paulóban a Meleg Büszkeség Napja.

Az eső sem vette el a jó pár százezer, karneváli kocsikkal és szivárványszín zászlókkal felvonuló demonstráló kedvét.

A rendezvény nem titkolt célja az egyneműek házasságának támogatása, melyet de facto alig néhány hete ismert el a brazil igazságszolgáltatás. Az ország kongresszusának konzervatív körei továbbra is ellenállnak a döntésnek és fellebbeztek az Igazságügyi Tanács IT) joggyakorlata ellen.

Ugyan az egész szövetségi államra kiterjedő általános törvényi szabályozás még várat magára, ám a megfelelő politikai akarat támogatásával a jogszabály kidolgozása csak idő kérdése.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Joaquim Barbosa eközben sietett kijelenteni, hogy az IT ítélete egyelőre a mérvadó, így a közjegyzők nem tagadhatják meg az egynemű regisztrált élettársaktól, hogy összeházasodjanak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez