Az ,,igazság bizottsága” jelentésében öt független bíró – mind harmadik államok képviselői – vizsgálta meg azt az irániak által elkövetett merényletet, amelyben 85 ember vesztette életét. Argentína akkor megvádolta Iránt a merénylet támogatásával, amely vádat akkor Teherán határozottan cáfolt. A Zsidó Kulturális Központ elleni támadást megelőzően két évvel támadás érte Buenos Airesben az izraeli külképviseletet is.
Argentin vélemény szerint az argentin zsidó közösség (legnagyobb Latin-Amerikában) ellen elkövetett merényletet Teherán pénzelte és a Hezbollah libanoni szárnya hajtotta végre. Még 2006-ban Argentína kérte annak a kilenc iránianak a kiadatását, akik véleménye szerint részt vettek a merénylet végrehajtásában – közöttük volt Irán jelenlegi védeli minisztere, Ahmed Vahidi tábornok is.
Izrael tiltakozott az eljárás ellen, mivel az iráni-argentin együttműködéssel ,,meghívták a gyilkost, hogy vizsgálja ki saját tettét.” Az esettel kapcsolatban korábban bekérették Atilio Norberto Moltenit, Argentína izraeli nagykövetét az izraeli külügyminisztériumba.
Cristina Fernández de Kirchner argentín államfő közel-keleti körútján javasolta, hogy hozzanak létre az ügy kivizsgálására egy bizottságot – a javaslat felháborította Izraelt. Szerintük ugyanis ez a bizottság éppenséggel hátráltatni fogja az igazság kiderítését, nem pedig elősegíti azt. (latimo/BBC)