Az El Periódico című helyi napilap szerint az alkotmánybíróság indoka az volt, hogy Ríos Montt tábornok perének szóbeli része során eljárásbeli hibákat vétettek, s így a védelem jogai csorbultak.
A 86 éves volt diktátort népirtásért ötven, háborús bűnökért harminc év börtönbüntetésre ítélték május 10-én, mivel 1982 és 1983 közötti uralma alatt a hadsereg legalább 1771 maja indiánnal végzett, s ő nem tett semmit a vérengzések megakadályozása érdekében. Az 1960-tól 1996-ig tartó guatemalai polgárháborúban 200 ezren haltak meg vagy tűntek el.
A döntés erős politikai nyomás alatt született – mutatnak rá az elemzők – a volt diktátor felmentése is csak azt bizonyítja, hogy a guatemalai igazságszolgáltatás függetlensége az országot kormányzó politikai és gazdasági elittől több mint megkérdőjelezhető.
Luis Miguel Uharte, a Russia Today spanyol kiadásának szakértője kifejtette, hogy a volt diktátor ügyének újratárgyalására többek között azért is kerül sor, hogy elejét vegyék más háborús bűnösök és népirtók felelősségre vonásának. Ríos Montt ügye ugyanis precedenst teremthet jelenleg befolyásos politikai posztokat betöltő háborús bűnösök eljárás alá vonásához. Uharte azt is hozzátette, hogy a háborús bűnöket elkövető személyek büntethetetlensége továbbra is a guatemalai rendszer egyik axiómája.
Fontos megemlíteni, hogy Oscar Pérez Molinával, az ország jelenlegi elnökével kapcsolatban is felmerült az emberiség elleni bűnök elkövetésének vádja. Molina – az Amerikák Iskoláján (Escuela de las Américas) tanult volt tábornok – 1982-ben aktív állománybeli tisztként szintén támogatta Ríos Montt államcsínyét.
Emberjogi aktivisták történelmi pillanatként ünnepelték a Ríos Montt elleni ítéletet, mert saját hazájában korábban soha nem nyilvánítottak még bűnösnek népirtásért egyetlen volt államfőt sem.
Ríos Montt ügyvédei a per során többször éltek panasszal, és egyik kifogásuk az volt, hogy nem hallgatták meg a védelem összes tanúját. A tábornok jogászcsapata azonnal fellebbezett az ítélet ellen.
Az alkotmánybíróság jelenlegi döntése értelmében a szóbeli eljárást meg kell ismételni. Ez olyan, mintha visszapörgetnénk az időt április 19-ig, amikor a pert felfüggesztették az ítélkező bíró személye körül kialakult vita miatt.
A volt diktátor mindössze egyetlen napot töltött börtönben, s több mint egy hete egy katonai kórházban kezelik magas vérnyomással és prosztataproblémákkal. (index/hm)