A The Guardian angol napilapnak adott interjújában Lucy azt nyilatkozta, hogy az oldal technikai hátteréért felelős kollégája a múlt heti utolsó telefonhívásában csupán annyit mondott: „fuss” – azóta a munkatárs eltűnt, és hiába keresik a hatóságok.
Az interjú óta Lucyt sem tudják elérni az újságírók, az egyetlen nyom a blogíró egy csütörtöki tweetje, melyben az írja, hogy „A futáshoz is bátorság kell, a végső cél tájékoztatni az igazságról. Tisztelettel Lucy”.
A Guardian értesülései szerint a fiatal újságírónő nagyszülei ékszereinek eladásából szerzett csekély tőkével kezd majd új életet, egyelőre annyit tudni, hogy gyalog kelt át Mexikóból az USA-ba, ahol minden bizonnyal sokáig rejtőzködni kényszerül majd.
Az El Blog del Narco 2010 májusában indult – azóta látogatók tízezrei kattintanak rá naponta, mivel Lucy és kollégái olyan tartalmakat közölnek az oldalon, amiről a mainstream média nem, vagy csak alig tudósít.
Az igazság leleplezéséért azonban kemény árat fizettek a blog munkatársai, 2011-ben két társszerzőjüket gyilkolták meg Tamaulipasban. Az újságírók egyik pillanatról a másikra tűntek el, majd kínzásukról és kivégzésükről gyilkosaik félreérthetetlen üzenetként videókat küldtek a szerkesztőségnek, melyeken látható, hogy a BDN ( Blog del Narco) betűket karcolták késsel a halott munkatársak hátára.
Az El Blog del Narco egy új médiajelenség Mexikóban, melyet a Zona del Silencio, azaz a Csendzóna névre keresztelt a köznyelv. A megfélemlített hagyományos média hallgatását megtörve, az objektív tájékoztatás igényét blogokon és társadalmi médiákon olyan független szerzők elégítik ki, mint a BDN szerzői, akik sok esetben az életükkel fizetnek tevékenységükért.
Ez év februárjában a drogkartellek 50 000 amerikai dolláros jutalmat ajánlottak fel azoknak, akik bármilyen információval szolgálnak egy hasonló tamaulipasi oldal szerzőinek azonosításához, amely két hónap múlva el is tűnt a világhálóról.(bbc-latimo)