A balti, a fekete-tengeri és az északi flottából delegált hajók idén nyáron futnak ki kikötőikből, hogy az Atlanti-óceánon járőrözzenek egészen októberig. A sajtóközlemény szerint az orosz flotta nyári missziójának zászlóshajója a Moszkva rakétacirkáló lesz
Az altengernagy arra nem tért ki, hogy pontosan mely latin-amerikai kikötőkben vetnek majd horgonyt az orosz flotta büszkeségei, azonban valószínűsíthető, hogy a térség egyik legmodernebb, ám legkevésbé ismert haditengerészetét fenntartó Venezuela egyike lesz a célállomásoknak.
Természetesen nem ez az első eset, hogy orosz hadihajók járnak a Karib-térségben. 2008-ban és 2009-ben a Piotr Veliki (Nagy Péter) rakétacirkáló, líbiai, török- és franciaországi látogatása után a Karib-tengeren vett részt műveletekben, előtte azonban az Arab tengeren három kalózhajót és legénységét is letartóztatta.
Fedoténkov altengernagy kijelentette, hogy az orosz flotta jelenlétével ismét, mint fontos stratégiai tényezővel kell, hogy számoljon a nemzetközi közösség többek között a Földközi-tengeren is, ahol a Fekete-tengeri Flotta legalább öt, maximum hét hadihajóval képviselteti magát.(rt)