A közhiedelemmel ellentétben a latin-amerikaiak millióit sújtó mélyszegénység nem csak filantrópiai kérdés, hanem komoly és orvosolandó gazdasági probléma is, ugyanis a nyomorban élők egyfajta tehetetlen, vegetatív tömegként élnek túl a kontinensen.
Bármennyire is kevéssé tűnik emberbarátinak a megállapítás, tény, hogy a társadalom peremén élők nem fogyasztanak, nem spórolnak, nem szórakoznak, egyszóval nem vesznek részt az ország gazdaságában.
Az ENSZ definíciója szerint a mélyszegénységi ráta a társadalom azon szegmensének az egészhez viszonyított százalékos aránya, akik kevesebb mint napi 1,25 amerikai dollárból tartják fenn magukat.
Latin-Amerika Svájca, Uruguay büszkélkedhet a legjobb mutatókkal, itt a lakosság alig 0,2%-át definiálja nyomorgóként a világszervezet. Rögtön utána jön Argentína a maga 0,9%-ával, majd Mexikó 1,2%-kal, Chile 1,4%-kal, ismét csak azt bizonyítva, hogy egy adott társadalom élhetősége tényezők sokaságát vizsgálva, nem függ össze szükségképpen annak pusztán gazdasági fejlettségével.
A legsötétebb képet az ENSZ Hondurasról festette, mivel a közép-amerikai országban a társadalom 17,9%-a él extrém szegénységben, ám nem sokkal jobb a helyzet a Bolíviai Többnemzetiségű Államban, ahol a lakosság 15,6%-a tengődik az abszolút szegénységi küszöb alatt, ami hazánkban 0,2% százalék körül alakul, tehát közel 20 000 honfitársunk mind a mai napig harmadik világbeli körülmények között él.
A szegénységi küszöböt vizsgálva ismét átrendeződik a rangsor, mivel a háztartások vásárlóerejét vizsgáló értékek országonként változhatnak, illetve a nemzeti hatóságok mérései sok esetben még a minimális objektivitást is nélkülözik.
A valós gazdasági adatait szinte nemzeti titokként kezelő Argentína például jó példa, ugyanis míg az ország kormánya szerint a szegénységi ráta csökkenő tendenciát mutat – 6,55%-ról 5,4%-ra csökkent – addig a Buenos Aires-i Katolikus Egyetem kutatói egyenesen 5%-os emelkedésről beszélnek, és 26,9%-ban állapítják meg a szegénységi küszöb alatt élők arányát.
Mexikóban ez az adat az igen magas, 51,3% körül alakul, Kolumbiában több mint a lakosság egy harmadát, 37,2%-ot érint, míg Peruban 31,3%, Brazíliában pedig a lakosság 21,4%-át sújtja a szegénység. Kubáról, Venezueláról, de Magyarországról sem publikált idevágó adatokat az ENSZ.
Az egészségügyet részletesen vizsgáló adatok tengerére evezve Rebossio elsőként a régió 5 évesnél fiatalabb lakóinak alultápláltsági indexét veszi górcső alá, mely már csak azért is beszédes adat, mivel bizonyított tény, hogy a gyerekek alultápláltsága drasztikus következményekkel jár a populáció szellemi fejlődésére.
A közép-amerikai Guatemala mutatói a legrosszabbak e tekintetben – itt a kisgyerekek 13%-a alultáplált, mellette nem sokkal marad el Honduras a maga 8,1%-ával, illetve a Dominikai Köztársaság 7,1%-os adatával. Costa Rica ( 1,1%), Brazília ( 1,7%), míg Argentína (2,3%) számít ismét a latin-amerikai élbolynak. Érdekesség, hogy a fejlett országokban ez az adat gyakorlatilag nem létezik, legalábbis az ENSZ nem méri, vagy a számokat nem tartja relevánsnak. Minden esetre figyelemre méltó, hogy Kubáról, akárcsak hazánkról az ENSZ nem publikált csecsemő-alultápláltsági mutatókat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a probléma nem létezik, ám mégis bizonyítja, hogy a kubai szociális ellátórendszer a társadalom alapvető szükségleteit, legalábbis egy-egy indikátort elemezve, képes kielégíteni.
A latin-amerikai HIV-fertőzöttek száma Chilében és Mexikóban a legalacsonyabb, 0,1% a nők és 0,2% a férfiak esetében, Argentínában, Peruban és Kolumbiában 0,2%, rendkívül magas azonban Bolíviában és Paraguayban, ahol a nők 4,3 és 3,4%-a HIV-fertőzött, míg a férfiaknál az arány mindkét ország esetében 0,1% körül alakul. Hazánk – valamiért mindig hasonló adatokat produkál mint Kuba – 0,1%-os fertőzöttségi indexszel rendelkezik mindkét nem esetében.
Az ezer 0-5 éves gyerekre eső halandóságot vizsgálva Kuba már szinte világszerte hírnevet szerzett magának az e téren elért alacsony mutatóival. Itt alig 5 gyerek halálozik el 5. betöltött életéve előtt, akárcsak Magyarországon. Ugyanez az adat például az Egyesült Államokban és Szlovákiában 7 kiskorút jelent. A latin-amerikai számok Chilében 8, Argentínában 12, Panamában 17, Mexikóban 14, Venezuelában 14, Brazíliában 17, Bolíviában pedig az egészen aggasztó, 42 halálesetet regisztrálnak minden 1000 élve született csecsemőre.
Az ezer főre eső orvosok számát tekintve Chilében 1,1, Argentínában 3,2, míg Mexikóban 0,9, Brazíliában pedig 1,7. Kuba rádupláz a régiós átlagra a maga 6,4-es adatával, és hazánkat is maga mögé utasítja, mivel nálunk 3,1 szakképzett orvos jut ezer lakosra. ( folytatjuk)
{youtube}JMfCJgNfRWQ{/youtube}