A bevett formula szerint földjeiket marhatenyésztők sajátították ki – az őslakosoknak pedig menniük kellett, ha nem akartak az estancierók vadászpuskáinak csöve elé kerülni.
Az elűzött enxetek a Concepciónba vezető Rafael Franco országút 390-es és 370-es kilometere között telepedtek le, majd a paraguayi nemzeti földkezelőhöz fordultak jogorvoslatért.
Mivel éveken keresztül senki sem foglalkozott ügyükkel, 2000-ben már az Amerikaközi Emberi Jogi Bíróságnál (AEJB) keresték igazukat.
A nemzetközi igazságszolgáltatás malmai lassan őröltek így 2006-ban az AEJB döntésének értelmében a guaraní állam három éven belül 14 000 hektárt köteles lett volna visszaszolgáltani az őslakosoknak.
A Hibert Roedel német latifundista által törvénytelenül birtokolt területet természetesen az állam nem vette vissza, így a közösség hat évvel a nemzetközi bíróság döntése után, és húsz évvel ősi földjeik elvesztése után visszafoglalta az Elisa és Michi névre hallgató birtokot.
A történet nem rendhagyó, és nem is ért még véget, mindenesetre iskolapéldája az állami intézmények teszetoszaságának és korruptságának, valamint jól mutatja, hogy milyen gyakorlati és profán akadályai vannak a latin-amerikai földkérdés megoldásának.
Az enxtek erőfeszítéseiről a Terra Viva, a Chaco őslakos közösségeit támogató civil szervezet forgatócsoportja készített rövid dokumentumfilmet spanyol felirattal.
{youtube}qO67SSWSm_A&feature{/youtube}