Azt is mondhatnánk, eljött megnézni a mi kis cirkuszunkat és egyben megmutatta a fiának is. Ez pedig szó szerint így történt. Megérkezése után nem telt el egy hónap, Claudio Giacomino és a kisfia, Fabrizio felkereste a budapesti Városligetben a Fővárosi Nagycirkuszt. Mert az első benyomást – mint a blogjában is írta – a magyar cirkuszosoktól kapta és azóta is neki a cirkusz, az magyar. Az állatok – az elefántok, a lovak, a tevék – ilyet már alig látni a világban.
fotó: az egykori plakát Buenos Airesből
Claudio Giacomino december végén érkezett Budapestre – a távoli ország varázsa a számára azt jelentette, hogy a kisfia megrendelte: olyan országba vigye a karrierdiplomata papa családját, ahol hó van. Ebben az évben ezen a téren aligha csalódtak. Budapest a cirkusz mellett persze gazdag kulturális életével is vonzotta, olyan városnak képzeli, ahol soha sem lehet unatkozni. Egyelőre még nincs kedvenc helye Budapesten, az alig több mint két hónap az állandó felfedezések jegyében telt és még sokáig abban is tellik.
A város mégis egy kicsit emlékeztet Buenos Airesre – ezt azóta mi is tudjuk, amióta itt forgatták Alan Parker Evita című filmjét és ebből az alkalomból a budapestiek nem csak útlezárásokkal találkozhattak, hanem ,,egy levegőt” szívhattak Madonnával és Antonio Banderas-szal.
Budapest több olyan tulajdonsággal is bemutatkozott az argentin vendégnek, amit különösen megszeretett – így kedveli a várostervezés hiányosságait magukon viselő labirintusokat. Ez alapvetően ellentétes az általa megszokott, mérnöki kézzel megtervezett városképpel szemben: itt kevesebb a kínosan egyenes utca, itt minden sarkon túl lehet valami meglepetés. S persze az sem mindennapi dolog, hogy valaki a mi fővárosi közlekedési viszonyainkat példaként állítaná Buenos Aires sofőrjei elé.
Budapesten meglepetésekből – ha nem is mindig a sarkon túl – akad bőven: egyike, hogy itt nálunk, sok ezer kilométerre Buenos Airestől mennyire népszerű és mennyire eredethű a tangó. Mint mondja, ez meglepő, de számára természetes. Az argentinok nevével elválaszthatatlanul összeforrt táncot ugyanis az argentin bárok és kávézók világában szülték, de helyét a magas kultúra területén csak azután kapta meg, hogy külföldön népszerűvé vált. Vagyis a tangó születése után elindult a nagyvilágba, meghódította azt és hazatért egy kis dicsőségért. Ez a történet nekünk, magyaroknak, valahogy olyan ismerős…
Amiről még híresek vagyunk, mi magyarok ott a távoli Argentínában, az a zene és a hazai zenei élet. Ez volt az az élmény, amely már rögtön az új évben megmutatta: ezen a területen sok kellemes perc várhat rá Budapesten. Januárban az Óbudai Társaskörben argentin-brazil zenei estet tartottak, ahol Claudio Giacomino honfitárnőjét, Susanna Moncayo énekesnőt és Carlos Nozzi csellistát, a Buenos Aires-i Filharmonikusok szólistáját hallgathatta. Hamarosan pedig az argentin zene ritkaságait hallhatják ugyancsak Óbudán Sylvia Leidemann vezényletével, a Patricia González Ocantos (szoprán) és Rosana Alessio (mezzoszoprán) duó előadásában, vagyis Argentína zenei világa elkísérte Magyarországra – mondja.
Ha a zenét elhagyjuk és a focira nem térünk ki részletesen – a téma örök és kimeríthetetlen, – akkor felmerül a kérdés: mi történt azon az egyetemi előadáson, amelynek végén Claudio Giacominót, a nemzetközi kapcsolatok történetének oktatóját felfüggesztették. Petárdát robbantottam – mondja olyan természetességgel, mintha a petárdázás egy egyetemi előadóban mindennapi dolog lenne. Mivel a diákjai úgy érezték, hogy a nemzetközi kapcsolatokról tartott előadásba kevés izgalom vegyül, a tanár úr úgy gondolta: ha izgalomra van szükség, akkor ott vannak a petárdák. Izgalom volt, alatta és utána is – mondja.
Azóta a facebook és a személyes levelek jelentik számára az oktatói katedrát és persze a blogja, amelyet nagy lelkesedéssel olvasnak az egykori hallgatók. Mivel az Ügyvivő Úr blogja rólunk is szól, arról, hogyan látja egy, a messzi Argentinából érkezett diplomata Budapestet, Magyarországot, a magyar embereket – a jövőben részleteket közlünk a blogjából és olvasásához jó szórakozást kívánunk.