Erről a szőlőből készült pálinkáról már nem sokkal a spanyol hódítást követően említés történik a korabeli dokumentumokban, mint a gyarmati kereskedelem sikeres termékéről, amelyet jó minőségű alapanyagból állítanak elő. Az inkák földjére lépett katonák ugyanis hamar rátaláltak a szőlőművelésre kiválóan alkalmas Ica vidékére, ahol lényegében azonnal hozzá is kezdtek a telepítéshez. Egy évszázad alatt mintegy negyvenezer hektárra nőtt a termőterület, amelyről párlat és bor előállításához egyaránt szüretelték a szőlőt egészen addig, míg a királyi udvar véget nem vetett az anyaországi áruk piaci pozícióit is veszélyeztető fejlesztéseknek.
A filoxéra pusztítását követően a perui szőlőtermelés csak lassan állt talpra, ráadásul a hatvanas évek agrárreformja és a vidéki életet szétziláló gerillaharcok tovább hátráltatták a fellendülést. Noha több perui pincészetnek is legalább egy évszázados múltja van, a helyi borászkodás lényegében csak az utóbbi negyedszázadban vett komoly lendületet, amikor előtérbe állították a minőségi követelmények érvényesülését. Az országban tíz éve még csak 10 ezer hektáron folyt művelés, viszont jelenleg már mintegy 15 hektáron termesztik a szőlőt és évi 250 ezer tonna körüli termést szüretelnek.
Az ültetvények egyik felén olyan szőlőfajták vannak, amelyekből csak párlat készül, a másik felén azonos arányban terem csemege- és borszőlő. Ez utóbbiból 2011-ben 350 ezer hektoliternyi ital készült, amelynek nagyobb része vörös és annak közel kétharmadát még a helyi különlegességnek tartott, gyenge minősége miatt meglehetősen kétes hírű „Borgoña” fajtából (az Izabella mutánsa) készült, többnyire olcsó bor teszi ki. Ennek fogyasztása azonban folyamatosan csökken, miközben a nemesebb fajtákból (Cabernet Sauvignon, Merlot, Malbec, Tannat, Tempranillo, Petit Verdot) előállított faj-és házasított vörösboroké növekvőben van, amiben szerepet játszik az is, hogy az utóbbi években egyre több nemzetközi elismerést is szereznek.
A Tacama borászat területei, amelyeken a történelmi Olaechea család 1889-ben megalapította a sikeres vállalkozást, több évszázadosak és az idők folyamán az ültetvények közel 200 hektárosra bővültek. A minőségi fejlődés a múlt század húszas éveiben vette kezdetét, amikor francia szakembereket kezdtek alkalmazni, akik megfelelő technológiai fejlesztéseket hajtottak végre, amelyeket későbbi hasonló nemzetiségű követőik is folytattak. (Köztük volt a magyar felmenőkkel is rendelkező Robert Niederman, aki négy évtizeden át dolgozott a pincészetben és a jó pár éve oda látogató magyar nagykövetnek maga hozta szóba családi gyökereit.) Öt éve 5,5 millió USD értékű beruházással korszerűsítették a feldolgozói hátteret, amelynek egyik eredménye a termékskála bővülése is.
Ez a Malbec (51%), Tannat (44%) és Petit Verdot (5%) szőlőfajtákból házasított bor a már hosszabb ideje a Tacama alkalmazásában álló Frédéric Thibaut főborász munkáját dicséri. Színe enyhe lilás árnyalatokkal vegyített sötét bordó, illatát feketegyümölcsök és dohány aromái határozzák meg. Ízvilága gazdag, a szeder és az áfonya mellett csokoládés és pörkölt kávés jegyeket is idéz. Tanninja még mindig markánsak, struktúrája határozott, lecsengése közepes. Karakteres vörösbor, amely egy borsmártással tálalt klasszikus marha steak mellé ajánlható.
Értékelés: 86 pont
(1855.com – EUR 28,75)