Az év végi riói programok legnagyobb látványossága az öböl vízén úszó fenyőfa, amelyet hópelyhekkel, hulló falevelekkel, virágokkal, aranygömbökkel díszítettek fel és 3,1 millió égővel világítanak meg.
Az 542 tonnás fémszerkezetre állítot fa idén azzal lepte meg a látogatókat, hogy a négy évszaknak megfelelő dekorációkkal díszítették fel: a hulló falevelek, a hópelyhek, a tavasz virágai és a nyár gyümölcsei egyaránt ott díszelegnek a brazil fenyőóriáson, amelyre letekint a hatalmas Krisztus-szobor – a város jelképe. Tavaly a karácsonyfa fényei a 2016-os az olimpiai játékokat követő paraolimpiára emlékeztettek.
A fenyőfát először 1996-ban állították fel a Rio de Janeiró-i öbölben, és az esemény a karnevál, illetve a copacabanai újévi beach-parti után a harmadik legtöbb turistát vonzó eseménnyé vált az évek alatt. A fenyőfán a fényeket a Három Királyok Napján, január 6-án oltják el és addig több mint egymillió ember érkezik kifejezetten azért a riói partra, hogy megnézze a világ legnagyobb karácsonyfáját. A riói úszófenyő a Guinness Rekordok Könyvében a legnagyobb karácsonyfaként van nyilvántartva. A New York-i Rockefeller Központ előtti karácsonyfa 22,5 méter magas és 30 ezer lámpa világítja meg – tehát lényegesen szerényebb. Abban viszont hasonlít riói nagytestvérére, hogy mindketten igazi norvég elődökkel rendelkeznek. (yahoo)
{youtube}g4oA7EjTJd0{/youtube}
{youtube}m4hf8mYzFVA{/youtube}