A valóságban egy szó szerint véres botrányba fulladt visszavágót láthattak a nézők, amely sokak szerint a dél-amerikai futball legsötétebb napjait idézte.
Habár a sajnálatos események az élre kívánkoznának, mégis érdemesebb tán előbb venni szemügyre a finálé előzményeit. A Copa Sudamericana Latin-Amerika második legrangosabb kupasorozata, mely azonban csupán tizenegy éves múltra tekinthet vissza, ennyi ideje hozták ugyanis létre a korábbi Mercosur- és Merconorte-kupák összevonásával. Míg a Libertadores kiupa küzdelmeit az év első felében, addig a Sudamericana mérkőzéseit az ősz folyamán bonyolítják le. A torna végig kieséses rendszerben zajlik, és csekélyebb rangjának köszönhetően a kontinensen domináns brazil és argentín csapatok mellett kezdetektől fogva előkelőbb szerep jutott a többi nemzet klubjainak.
Ennek ellenére nem nevezhető rendhagyónak, hogy az idei döntőbe a két nagy egy-egy képviselője került, mint ahogyan egyenlő erők küzdelmének sem. A São Paulo igazi nagycsapat, mely jelentős nemzetközi hírnévvel bír, többek közt három Libertadorest is nyert már. Útjuk a döntőik egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Kettős győzelemmel léptek ugyan túl a brazil Bahia csapatán, utána azonban a két meccs egyikén sem tudtak győzni az ecuadori Liga de Loja gárdája ellen, és csak idegenben lőtt több góljuknak köszönhették a továbbjutást. Ezután magabiztosan ütötték ki a címvédő Universidad de Chilét, az elődöntőben viszont újfent megszenvedtek a szintén santiagoi Universidad Católicával, ahol szintén csak az idegenbeli gól segített. A Tigre együttese kimondottan szerény múltú klub, amely gyakorlatilag még soha semmit nem nyert, kis szerencsével az idén tavasszal szerezhették volna meg első argentín bajnoki címűket. Ők az Argentinos Juniors, a Deportivo Quito, illetve a paraguayi Cerro Porteño csapatain jutottak túl, majd ők is letudták a maguk döntetlenes párharcát a kolumbiai Millonariossal, melyet követően az egylet legnagyobb sikerét produkálva ott voltak a döntőben.
A hagyományos brazil-argentín rivalizálásnak megfelelően már az első mérkőzésen is forrtak az indulatok. A Buenos Airesben rendezett találkozón gól nem született, azonban a hazai Donattit, valamint a vendégek ászát, Luis Fabianot is balhé miatt állította ki a játékvezető. A São Paulonak a visszavágón így nélkülöznie kellett a válogatott támadót, azonban így sem hagytak sok esélyt ellenfelüknek. A Morumbi aréna hatvanezer örjöngő nézője előtt egy félidő alatt szinte ízekre szedték a Tigrét, és fél óra elteltével már két góllal vezettek. Előbb Lucas talált be, majd Osvaldo pörgetett át gyönyörűen a kapus felett, amivel a futballpályára való jelenetek sora sajnos véget is ért. A játékrész lefújásakor hatalmas csetepaté bontakozott ki a gyepen, melyben részt vett játékos, edző, rendező, rendőr egyaránt. Percekbe telt, mire a chilei bírónak – aki eközben kiosztott néhány sárgát, illetve egy piros lapot a brazil Paulo Mirandának – sikerült mindenkit az öltözőbe terelni. Ekkor még nyilván neki sem fordult meg a fejében, ami később bebizonyosodott, hogy ezek voltak a döntő utolsó momentumai. A Tigre játékosai nem jöttek ki a második félidőre, mivel állításuk szerint a szünet alatt a hazai klub alkalmazásában álló biztonságiak nemes egyszerűséggel vegzálták őket az öltözőben. Az argentín fél egybehangzó véleménye szerint a pályán kezdődött brazil agresszió a folyosón verbálisan folytatódott, immár a csapat tagjai és a rend őrei között, melyet követően a szekusok testi erejük fitogtatása mellett különféle segédeszközökkel estek nekik, és súlyosan bántalmazták őket. Egyes beszámolók szerint az egyik futballistára revolvert is fogtak. A vendégcsapat az elszenvedett sérelmekre hivatkozva megtagadta a pályára való visszatérést, és mivel a pályán és a tévéadásban az állítólagos eseményekből semmi nem látszott (az öltözőben egy stáb kamerája sem volt jelen), mindenki csak a lassan kiszivárgó hírfoszlányokra támaszkodva találgathatott, melyeket egy a kijáróban időről időre megjelenő újabb ingerült argentín stábtag kirohanásai szolgáltattak. A bíró a kiszabott várakozási idő letelte után, mivel semmilyen rendellenességről nem tudott meggyőződni, az előírásoknak megfelelően lefújta a találkozót, melynek értelmében a São Paulo együttese 2:0-ás összesítéssel megnyerte a Copa Sudamericana 2012-es küzdelmeit.
Annak rendje-módja szerint megtörtént a kupaátadás, illetve az azt övező ünneplés, az indulatok azonban természetesen azóta sem csitultak el. Az eset szó szerint nemzetiségi kérdéssé avanzsálódott, ami az egymás iránt érzett tradicionális utálatot ismerve nem is igen meglepő. A brazil közvélemény és a mögéjük felsorakozók szerint az egész ügy nyilvánvaló hazugság, melyet a köztudottan gyáva és izgága argentínok találtak ki, hogy ne kelljen tovább elviselniük a pályán zajló megaláztatást, míg a másik fél ragaszkodik saját igazához, és a hitvány agresszor szomszédjait emlegeti, és nem érti, amazok hogy nem süllyednek el szégyenükben. A Tigre honlapjára látogatót a feltételezett tények kendőzetlen tálalása fogadja a bántalmazások testi nyomairól készült fotókkal fűszerezve, valamint egy írásbeli állásfoglalás, amely az események pontos részleteit tartalmazza, míg a győztes portáljának nyitófelülete – ehhez képest már-már kimondottan arrogánsan – egy szót sem szentel az állítólagos incidensnek, csak a nagy bajnokot és a tökéletes évvégét magasztalja. A CONMEBOL hivatalosan is vizsgálatot indított az ügy részleteinek kiderítésére, São Pauloban viszont addig ünnepelhetnek, már ha tudnak.
{youtube}crIO7WT1YhA{/youtube}
{youtube}c71gxQwfJNA{/youtube}