Túlszaladt a futópályán egy magánrepülőgép Congonhas repülőterén

Sao Paulo, Brazília – A PR-MRG lajstromjelű Cessna Citation 525B, Florianópolisból érkezett Sao Paulo Congonhas repülőterére, ám eddig ismeretlen okból leszállás közben túlszaladt a futópályán, és súlyosan megrongálódott.

 

 

 

A balesetben a két pilóta könnyebb sérüléseket szenvedett, a repülőteret és a Bandeirante sugárutat pedig több mint egy órán keresztül lezárták.

A mentés idejére tizenegy járatot a város Gaurulhos és Cumbica légikikötőjébe irányítottak át, további négyet pedig töröltek.

A brazil légügyi hatóságok a Cessna papírjait rendben találták, ám ez idáig nem nyilatkoztak a pilóták engedélyeiről és a vizsgálat további eredményeiről.

Nem ez az első eset,hogy rövidnek bizonyult a sűrűn lakott területek közé zsúfolt Congonhas betonja. 2007 június 17-én a TAM 3054-es járatán közlekedő Airbus A320-asa leszállás után lesodródott a légikikötő 35L futópályájáról, és egy közeli ellátó épületbe csapódott 199 ember halálát okozva.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez