Argentína: újraéledt a csatazaj a Döglött Tehén körül

Buenos Aires, Argentína – A spanyol Repsol olajóriás keresetet nyújtott be az amerikai Chevron ellen, amiért ez utóbbi megállapodott az argentin YPF olajtársasággal – korábban a Repsol érdekeltsége – a ,,Döglött tehén” nevet viselő olajlelőhely kiaknázásáról.

A New York-i szövetségi bírósághoz érkezett spanyol kereset azt veti a Chevron szemére, hogy az amerikai cég annak ellenére kötötte meg ezt az ,,illegális” üzletet, hogy tudtában volt az YPF előtörténetének, vagyis annak, hogy az argentin kormány májusban kisajátította a cégben lévő spanyol tulajdonrész 51 százalékát. A Repsol szerint ezzel a megállapodással az amerikai Chevron igyekszik végleg kiszorítani a spanyolokat a Vaca Muerta (Döglött tehén) projektből. Spanyol részről megtámadták az argentin kisajátítást és ez a folyamat még nem zárult le.
Az amerikai Chevron és az argentín YPF szeptemberben állapodtak meg arról, hogy az argentin Neuquén tartományban lévő Vaca Muerta olajlelőhelyet együtt felmérik és kiaknázzák. A megállapodásban az is szerepel, hogy ennek a nehezen felszínre hozható szénhidrogén-mezőnek a kiaknázása során új, környezetkímélő technológiákat is alkalmaznak.
A Vaca Muerta olaj-és gázmező 37 működő lelőhellyel, 27 kiegészítő fúróhellyel és 10 kiépítés alatt lévő szárazföldi furóállomással redelkezik. Az idei év végére további 26 fúrás fejeződik be.
Spanyolország keresetet nyújtott be az argentin kormány ellen a Világbanknál is, – a tagállamok közötti vitás kérdéseket kezelő nemzetközi központhoz – amiért az YPF-ben kisajátították az 51 százalékos spanyol tulajdonrészt. A kereset célja, hogy Argentína fizessen kártérítést a spanyol Repsol anyacégnek. (elpaís)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez