Paulo Skaf brazil üzletember érdemeit magas állami kitüntetéssel ismerték el Sao Paulóban

Sao Paulo, Brazília – Magas szintű állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta  Szathmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára Paulo Skafnak, a Sao Paulo-i Gyáriparosok Szovetsége (FIESP) elnökének,  ezzel ismerve el a magyar-brazil gazdasági kapcsolatok előmozditásáért tett jelentős erőfeszítéseit.

 

Mint  korábban hírt adtunk róla, a brazíliai magyar befektetési lehetőségekről, valamint a Brazília és Magyarország közötti kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt szeptemberben Budapesten Paulo Skaf, a Sao Paulo-i Iparszövetség elnöke. Látogatása során a brazil üzletember munkaebéden vett részt  Balogh Sándorral, a Latimo Egyesület elnökével. Ezt megelőzően Brazíliában történt meg a kapcsoaltfelvétel Skaf úr és a magyar politikai, gazdasági élet vezetői között. 

A nyolcvanas évektől szinte szünetelő kapcsolatok után Sólyom László volt köztársasági elnök (2008 szeptemberében) és Balázs Péter volt külügyminiszter (2010 márciusában), valamint Kövér László házelnök (2011 novemberében) is látogatást tett a latin-amerikai kontinensen. Ezek az utazások a latin-amerikát érintő külpolitikai irányváltás első lépései.
Martonyi János külügyminiszter pedig idén május 12-én indult az Argentínát és Brazíliát érintő dél-amerikai útjára. A globális nyitás politikájának jegyében a hivatalos látogatáson kétoldalú tárgyalásokat folytatott partnereivel, vezető politikusokkal és gazdasági kamarák tagjaival konzultált. Ennek a látogatásnak a keretében Sao Paulóban találkozott Paulo Skaffal, a Sao Pauló-i Gyáriparosok Szövetsége elnökével. A Martonyi Jánost kisérő üzeltember-delegációnak tagja volt Balogh Sándor, a Latimo elnöke is.
Ezt követően Paulo Skaf a brazíliai magyar befektetési lehetőségekről, valamint a Brazília és Magyarország közötti kulturális, tudományos kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt szeptember elején Budapesten Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével. Akkori látogatásán a brazil üzletember elmondta: a tudományok határok nélkül című program keretében – amely a brazil kormány ösztöndíjas programja – magyar egyetemeken tanulhatnak majd brazil hallgatók 2013-tól, ez nagy elismerés Brazíliától Magyarországnak, ahol kiváló az oktatás minősége. Az elnök ezen túl a két ország közötti sport- és kulturális kapcsolatok erősítéséről is egyeztetett.
Paulo Skaf ellátogatott továbbá a hamarosan Brazíliában piacra lépő, valamint későbbi gyárberuházást tervező Hell Energy Kft. székhelyére, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszóra. Az energiaitalokat gyártó Hell által tervbe vett brazíliai gyárépítéshez hasonló volumenű magyar beruházásra két évtizede nem volt példa, így nem meglepő, hogy Sao Paulo állam gazdasági szereplői kiemelt figyelemmel kísérik a sikeres magyar vállalat legújabb exportterjeszkedését.
A két ország kapcsolatainak fellendítésében nagy érdeme van Paulo Skafnak és ennek a folyamatnak köszönhető az is, hogy a magyar kormány külgazdasági attasét küldött Sao Paulóba, hogy Magyarország újra fel tudja építeni brazil kapcsolatait.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetésnek, a Magyar Köztársasági Érdemrendnek a fokozata. (latimoport

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez