Hogyan kerültél Latin-Amerikába és hány országban jártál?
Két ösztöndíjat nyertem el: hat hónapra Chilébe a Budapesti Corvinus Egyetemtől, illetve hét hónapra Mexikóba a Magyar Ösztöndíj Bizottságtól. A doktori disszertációmat a latin-amerikai országok migrációs politikájáról írom, és úgy éreztem, hogy egy ilyen témáról nem lehet anélkül érdemben beszélni, hogy legalább egy évet el ne töltenék Latin-Amerikában. Tehát alapvetően tanulni mentem, de aztán, ha már ott voltam, igyekeztem minél nagyobb részt bejárni a kontinensből. Összesen tizenegy országban jártam, Patagóniától Chihuahuáig, a Húsvét-szigettől Santiago de Cubáig. Hatalmas szerencsém volt, hogy Chilében és Mexikóban tölthettem el a legtöbb időt: mindkét ország egész egyszerűen fantasztikus.
Ért-e úgynevezett kultúrsokk – vagyis azt kaptad-e, amit vártál a kontinenstől?
Azt hiszem, nem voltak irreális elvárásaim. Tudtam, hogy más kulturális közegbe fogok kerülni, ahol nagyon sok mindent nem fogok érteni, de nem gondoltam azt, hogy ne tudnék megbirkózni a helyzettel. Kultúrsokk nem ért, csak néha volt egy kicsit bosszantó, hogy fogalmam sincs, mi történik körülöttem. A mexikói bürokráciával és a városi tömegközlekedéssel azért meggyűlt a bajom. De az a vicces, hogy a helyiek lazasága átragadt rám is: olyan helyzetekben, amikor itthon már az asztalt verném, kint csak mosolyogtam. Az pedig nagyon kellemes csalódás volt, hogy a közhiedelemmel ellentétben a legtöbb latin-amerikai ország egyáltalán nem életveszélyes hely. Simán lehet utazgatni bármerre, akár egyedül is. Egy év alatt egyetlen erőszakos bűncselekménynek sem lettem áldozata, de még tanúja sem.
Mi volt a legnagyobb élményed és mit nem szeretnél újra átélni?
Erre nagyon nehéz válaszolni. Rengeteg olyan pillanat volt, amikor szinte el se hittem, hogy ilyen csodálatos helyekre jutottam el: a Cuernos del Paine csúcsait bámulva, vagy az Uyuni-sósivatagban, vagy Uxmal romjai között. Viszont olyan, amire nem szívesen emlékszem vissza, alig volt. Talán amikor a sötét, esős guatemalai országúton rettegtem a kisbuszban, hogy nem fogunk-e belecsúszni a szakadékba, vagy nem rabolnak-e minket az útonállók, azt nem élném át újra.
Hogyan született meg a könyv ötlete?
A Clandestino blog olvasói vetették fel, de persze én is gondoltam már rá magamtól is. Aztán, nagyrészt a Latimo Magyar – Latin-Amerikai Egyesületnek köszönhetően az ötlet realitássá vált. Nem gondoltam volna, amikor két és fél évvel ezelőtt megírtam az első posztot, hogy ekkora sikere lesz egy Latin-Amerikáról szóló blognak, de örömmel tapasztaltam, hogy nagyon sok magyar olvasót őszintén érdekel, hogy milyen az élet azokban a latin-amerikai országokban, ahol jártam.
Kinek ajánlod ezt könyvet?
Elsősorban azoknak, akiket az érdekel, hogy mi van valójában Latin-Amerikában. Nem útikönyv, tehát nincsenek benne praktikus információk az utazóknak, viszont sok olyan társadalmi jelenségről, kulturális érdekességről írtam, ami az útikönyvekben nincs benne. Talán azoknak lesz a leghasznosabb olvasmány a Clandestino, akiknek már megfordult a fejében, hogy jó lenne Latin-Amerikába utazni, de még a konkrét utazási előkészületeket nem kezdték meg. De azoknak is érdekes lehet, akik bővíteni szeretnék a Latin-Amerikáról meglévő tudásukat olyan fontos információkkal, hogy mi a különbség a tequila és a mezcal között, vagy hogy mire használják a szárított lámaembriókat Bolíviában.