LATIMO: egyesületünk üdvözölte Brazília budapesti nagykövetét országa nemzeti ünnepe alkalmából

A XIX. században a mai független Brazília önálló identitása és államisága szempontjából több döntő esemény történt. A század első felében Portugália és gyarmata között kiéleződtek az elsősorban gazdasági érdekellentéteiből adódó konfliktusok. Ezek rövid időn belül politikai vetületet is kaptak, s végül 1822. szeptember 7-én kikiáltottak az ország függetlenségét és császárrá nyilvánították a régenst, aki „ Dom Pedro II.” (II. Péter) néven vonult be az ország történelmébe.

 

 

Az 1870-es évektől kezdődő politikai válság és a rabszolgaság eltörlését célul kitűző mozgalmak meggyengítették a monarchia hatalmát. 1871-ben elfogadták az első, a rabszolgák fiainak felszabadítására vonatkozó törvényt, az általános rabszolga-felszabadításra pedig 1888-ban került sor. Ezt követően az egyre erősebben nemzeti érzelművé váló hadsereg élén Deodoro da Fonseca 1889. november 15-én, vértelen puccsal megdöntötte a kormányt, és kikiáltotta a köztársaságot.

November 15. ezért a mai modern Brazília függetlenségének napja, az ország nemzeti ünnepe. Ez alkalomból Balogh Sándor LATIMO elnök, illetve a vezetőség tagjai, a tagság nevében az alábbi levélben üdvözölték Brazília Budapesten akkreditált nagykövetét, Sérgio Eduardo Moreira Lima-t.

 

Sua Excelência
Sérgio Eduardo Moreira Lima
Embaixador do Brasil

BUDAPEST

Prezado Senhor Embaixador, 15 de Novembro de 2012

É com prazer que representando o Corpo Directório de LATIMO nos dirigimos a Vossa Excelência com a intenção de cumprimentá-lo pela ocasião da proclamação da República Brasileira. Pensamos que o dia de 15 de Novembro é uma dessas datas cuja dimensão histórica ultrapassa as suas fronteiras e tem um significado especial tanto para a vida do Brasil moderno, como para o progresso latino-americano em geral.

Por isso e em nome de todos os nossos membros, queremos transmitir-lhe os nossos mais calorosos cumprimentos por este importante evento histórico.

Nossos melhores desejos para Vossa Excelência, para o povo brasileiro, para os brasileiros que vivem na Hungria, e sem dúvida para todos os cidadãos brasileiros de origem húngara.

Ao celebrar este dia especial, esperamos que a associação LATIMO seja capaz de seguir trabalhando como um instrumento útil para manter e fortalecer a amizade e a cooperação entre nossos dois povos.

Feliz aniversário e muita prosperidade, extensiva à sua família!

Cordialmente:

 

Sándor Balogh – Presidente
Tamas Toth Secretário Geral
Zsuzsa Kaszab – Membro do Corpo Directório

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez